LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Mátrai képviselő asszony azt mondja, hogy nem erről szól a törvény, mi pedig azt gondoljuk, hogy erről is szól a törvény, tettünk egy ilyen módosító javaslatot, kiegészítenénk ezzel a törvényt, tehát arról beszélünk, amit mi a törvényből hiányolunk. És hiányoljuk Meggyes Tamást is innen a teremből. Én szívesen megkérdeztem volna tőle valamit, de akkor megkérdezem úgy... (Wittner Mária: Szaladjon utána!) megkérdezem úgy... (Dr. Papcsák Ferenc: Hívd fel telefonon!) megkérdezem úgy, hogy nincsen itt. (Wittner Mária: Ha annyira hiányzik!) Azt szerettem volna tőle megkérdezni, hogy 2009-ben miért vettek meg 600 millió forint hitelből egy Port Danube nevű hajózási céget, ami akkor ciprusi tulajdonban volt (Nyakó István: No!), és azóta a 600 millió forintos cég 7 millió forintot hozott a városnak. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Ennek a hajózási cégnek Sasvári Szilárd a vezetője, volt országgyűlési képviselőjük, és Lázár Mózes volt megyei elnökük a felügyelőbizottság tagja. (Nyakó István: Szégyen!) Ha ezt a 600 millió forintot megtartják, és nem vesznek belőle ciprusi hajózási céget, akkor most lehet, hogy lett volna mit enni az iskolákban.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés