MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én megígérem - tényleg csak szeretnék választ kapni rá -, hogy az utolsó felszólalásomat igyekszem prezentálni e pillanatban. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Lehet nyomni gombot, nyugodtan, aztán fejtsék ki a véleményüket. Nem kell hőbörögni! Munkahely, ez a dolgunk, hogy vitassuk meg, és beszéljünk a javaslatról.

Arra az egyre továbbra is szeretnék választ kapni, az imént is elmondta az államtitkár úr, hogy a magyar emberek, a magyar nemzet, Magyarország sokkal nagyobb biztonságban lesz, ha ezt a törvényjavaslatot ebben a formában a tisztelt Ház el fogja fogadni. Egyetlenegyre viszont még nem válaszolt, államtitkár úr, konkrétan arra, hogy árulja már akkor végre el, hogy a NIBEK nevű leendő szervezet mi olyan pluszdolgot, pluszinformációt, fegyvert s a többit birtokol, amivel az ország, a nemzet biztonságát hatékonyabban fogja ellátni, mint jelenleg a szakszolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal vagy az Információs Hivatal. Egyetlenegy, csak hogy milyen pluszdolog van, túl azon, hogy utasíthat, kezelhet információkat, kérheti ezen szolgálatoktól a különböző adatokat. Én a törvényben semmi olyat nem találtam, ami aláhúzná kétszer, hogy ez tényleg egy olyan csúcsszerv lesz, ami jóval hatékonyabban fog működni, mint a jelenlegi szolgálatok. Túl azon, hogy mekkora korlátlan információs hatalom birtokosává válik, mi az az egyetlen pluszdolog, ami miatt szükség van erre az intézményre ebben a formában?

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu