SPALLER ENDRE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Én azt mondanám, tisztelt jobboldali képviselőtársaim, hogy ennek a vitának örüljünk egy kicsit, hiszen látszik azt, hogy mi történik - tán már sokan elfelejtettük -, akkor, ha az MSZP valahol lehetőséget kap arra, hogy ha nem is kormányozzon, de szabotálja a munkát. Emlékezzünk rá, hogy nem is olyan régen a munka törvénykönyvének a céljáról - még egyszer mondom, nem a munka törvénykönyvéről, hanem annak céljáról - egy egész éjszakán át vitatkoztunk, most pedig azt látjuk, hogy Esztergomról folyik órák óta a vita. Nem tudom, önök hogy hallják, van-e még olyan új érv, ami miatt valóban érdemes feltartani a parlament munkáját.

(12.20)

És miközben azt mondják, hogy mi nem kormányzunk, aközben ők maguk teszik lehetetlenné, hogy például a felsőoktatásról, a köznevelésről, a közszolgálatról beszéljünk úgy, hogy az Index szerintem a mi vágyainkat is írta akkor, amikor azt írta reggel 6 óra 36 perckor, hogy álmos képviselők vitatkoznak mindezekről a témákról. Hol van az még, hogy mi ezekről vitatkozzunk?

Szóval, emlékeztessük magunkat arra, hogy milyen az, amikor az MSZP próbál kormányozni, vagy minket megakadályozni ebben. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Lukács Zoltán: Kemény volt!)

Forrás: parlament.hu