SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, annak, amit ön itt mondott az előbb, körülbelül annyi a valóságalapja, mint az egész hat órában amilyen őszintén ön válaszolt itt dolgokra. Tehát arra, hogy itt a Jobbik-MSZP-Gyurcsány-koalíció... - államtitkár úr, ön a Belügyminisztériumban van államtitkári posztban, nézzen utána nyugodtan, mert gondolom, már vannak adatai. Nézze meg a saját frakciójában, hogy hányan kötődnek az MSZMP-hez, ahhoz az MSZMP-hez, amelynek az utódpártja az MSZP. Ha valami összetartozik, az önök, az elmúlt 21 évben is önök tartoztak össze, hiszen az országot önök közösen juttatták oda, ahol jelen pillanatban van. Önnek ugyanolyan felelőssége van, mint az MSZP-nek, önök is voltak már kormányon, és nem változtattak semmit rajta, a KDNP tíz évig volt kormányon, és itt tart az ország, de úgy csinálnak, mintha ez az egész egy évvel ezelőtt kezdődött volna vagy másfél évvel ezelőtt. Önök ugyanúgy felelősei annak, hogy ez az ország jelen pillanatban itt tart. Azt a rendszerváltást ugyanúgy az önök hathatós részvételével csalták el, amikor rendszerváltásnak kellett volna lennie ebben az országban.
Hát, államtitkár úr, kicsit nézzen már magába, egy kicsit nézzen már bele abba, hogy milyen helyzetben volt ez az ország 21 éve, és ne másokra próbálja rátolni azt, ami az önök felelőssége! Az önök felelőssége is, ami ebben az országban 21 éven keresztül történt. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés