TALABÉR MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha Vágó Gábor képviselő úr nem rohangálna egyik bizottsági ülésről a másikra, és ott maradna (Dr. Schiffer András: Két bizottságban van.), akkor valószínűleg több információval rendelkezne, és nem tenne fel olyan kérdést (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Álláshalmozó.), amire... Igen, azt is mondhatnánk, amit szeretnek nekünk mondani, hogy álláshalmozó. Nem tudja egyik feladatát ellátni, mert rohan összevissza, egyik bizottsági ülésről a másikra.

Tehát ha ott lett volna a bizottsági ülésen végig, akkor az ilyen jellegű felvetésére korrekt választ kaphatott volna a Nefmi ott jelen lévő képviselőjétől, merthogy Tapolczai Gergely úr is feltette ezt a kérdést, hogy miért nem támogatja a kormány ezt. Ott elhangzott, hogy nem tartják indokoltnak, hogy a most benyújtott törvényjavaslatba ezt külön beemeljék, merthogy külön törvény foglalkozik a jelnyelvi oktatással, illetve a jelnyelv használatával. Azt gondolom, hogy erre pontos, korrekt, szakmai választ adtak a bizottsági ülésen, úgyhogy javaslom a képviselő úrnak, hogy legközelebb több időt töltsön a bizottsági ülésen.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(4.50)

Forrás: parlament.hu