VÁGÓ GÁBOR (LMP): Megvan az esély, megvan az akarat, reméljük, akkor ez sikerülni is fog.

De valóban, most már a vitának ezen pontján akkor hozzam föl szűkebb pátriámat, Kecskemétet is, habár a polgármesterünk szerint én mindig csak hazudok. A képviselő-testület LMP-s kezdeményezésre elfogadott egy olyat, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok a rehabilitációs járulékokat, amiket itt a nagyfoglalkoztatóknak be kell fizetni, ne a közös kasszába fizessék be, hanem foglalkoztassanak rehabilitált embereket. Ezzel a város az LMP szerint 77 millió forintot spórolhatott volna évente.

Mivel az önkormányzat nem tette meg ezt a munkát, fölkerestük az önkormányzati vállalatokat. Az önkormányzati vállalatok java része nem akar egyszerűen ezekkel a rehabilitált emberekkel foglalkozni, nem akarja őket foglalkoztatni.

Itt Kovács képviselő úr is nagyon büszke volt rá, hogy itt van ilyen sok önkormányzati vezető. Akkor megkérdezném itt az önkormányzati vezetőket, hogy az általuk vezetett testületekben és az általuk, önkormányzatok által tulajdonolt vállalatokban kihasználják-e maximálisan azt a lehetőséget, hogy rehabilitált embereket foglalkoztassanak. Sajnos Kecskemét nem használja ki. Remélem, hogy az országban vannak olyan pontok, ahol kihasználják, mert akkor minden tiszteletem az önkormányzati vezetőknek. Itt van egy olyan lehetőség, ahol az önkormányzatok meg tudják fogni a pénz végét, a jó ügyre tudják használni, és csak akarat kell hozzá, ahogyan Ékes képviselő úr is mondta.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu