VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Herman Képviselő Úr! Shakespeare-t és Churchillt csak pontosan illik idézni. Ön azt mondta szó szerint, hogy: "az én hamisított statisztikámban hiszek." A Churcill-idézet úgy hangzik, hogy: "abban a statisztikában hiszek csak, amit én hamisítottam."
Na már most ez vagy egy freudi elszólás volt, vagy pedig itt egy számháborúba kellene belemenni, amit én végképp nem szeretnék. De azt azért ne tegyük meg az Országházban, hogy itt hamisított statisztikákról beszélünk egy ilyen fontos törvénytervezet kapcsán.
Viszont amit a képviselő úr elmondott, a tartalmi részében nagyon sok megszívlelendő dolog van. Nem tudom, a képviselő úr módosító javaslatokat is nyújtott-e be ez irányba, mert hogyha igen, akkor a bizottságban egyik-másik javaslata kapcsán még a támogató szavazatunkra is számíthat.
Viszont a képviselő úr azt mondta, egy gazdag és erős, egyenlő nemzetet szeretne - ezt mi is osztjuk, ezt az LMP is osztja. Viszont a hétfői-keddi hosszúra nyúlt napon, pont a munka törvénykönyve vitájának a drasztikus lemészárlásával a Fidesz-KDNP elvetette azt, hogy egy gazdag, egyenlő és erős nemzetet szeretne, hiszen kiszolgáltatottságra, a munkavállalók kiszolgáltatottságára, ugyanúgy a rehabilitált munkavállalók kiszolgáltatottságára nem lehet egy gazdag és erős nemzetet építeni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés