DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Selmeczi képviselő asszonynak szeretnék csak röviden válaszolni: igaza van abban, és úgy emlékszem, hogy én magam is azt mondtam, hogy nem lehet összemosni azokat, akik alávetettjei voltak a diktatúrának, azokat, akik láncszemek voltak a gépezetben, azokkal, akik ezt a gépezetet hajtották.
Viszont nem lehet kettős mércével sem mérni. Ha valahol beazonosítják azokat a pozíciókat, akár jogilag, akár erkölcsi értelemben, amiket már úgy tekintünk, úgy tekintenek, hogy a diktatúra működtetői, akkor teljesen lényegtelen, hogy az illető 1990-et követően milyen politikai irányba igazodott. Ha úgy gondoljuk, hogy erkölcsileg megbélyegezhető az, aki a Politikai Bizottság tagja volt, akkor lényegtelen, hogy utána a Kossuth térnek milyen színpadán állt. Ha úgy gondoljuk, hogy lehet fenyegetni nyugdíjmegvonással egy pártbizottsági munkatársat, akkor ez igaz arra is, aki mondjuk, tanácstag volt vagy városi KISZ-titkár volt, de utána nem az MSZP-ben kereste a boldogulását. Egyenlő mércével kell mérni akkor is, ha az egyenlő mérce azt mutatja meg, hogy a jelenlegi kormánypárthoz közel álló körökben is vannak olyanok, akik e mérce szerint a diktatúra működtetőinek tekinthetők.
És még valamit. Én - kapcsolódva már néhány ellenzéki képviselőtársamhoz - azért még egyszer szeretném azt megjegyezni, hogy pontosan a dolog jelentősége és társadalmi mélysége miatt elfogadhatatlan, hogy ez a törvényjavaslat gyakorlatilag aznap jött elő, aznap hívta meg Lázár János a frakcióvezetőket egy egyeztetésre, amikor bejelentették az IMF-tárgyalásokat. Nem szabad egy ilyen kérdéssel aktuálpolitikát játszani. Én ezért javasolnám azt, hogy az igazságtételre vonatkozó rendelkezéseket válasszák le az egyébkénti átmeneti törvénytől, és tavasszal tárgyalja meg a Ház.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés