GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bodó képviselőtársam, ma már oly sokszor elhangzott a politikai semlegesség kérdésköre, hogy szinte hihetetlenné válik, főleg alátámasztja ezt a korábbiakban említett kiválasztás metódusa; vagy épp az, hogy nagyon sok szubjektív kategória épült be ebbe a törvénytervezetbe; a függőség erősödésének a kérdésköre és sok minden más. Tehát kérdésessé teszi mindazt, amit a kinyilatkoztatások szintjén e tekintetben mondanak.
Az államtitkár úr szólt arról, hogy a munkaköri pótlékok bevezetésének a lehetősége a munkakörökhöz kapcsolódóan megjelenik. Van, aki ezt tényszerűen mondja, hogy megtörténik, az államtitkár úr a lehetőségekről beszélt. Jó lenne világosan és tisztán látni, hogy akkor lehetőségről van szó, vagy egyértelmű egzaktivitásról.
Még két apró dolgot szeretnék mondani a végére, és úgy érzem, hogy nem kell tovább forszíroznom a kérdésköröket, amennyiben a képviselőtársaim sem kívánnak mélyebb elemzésbe belebocsátkozni. Az egyik az, hogy szeretném még egyszer hangsúlyozni: nem biztos, hogy minden vonatkozásban szerencsés az, hogyha az átalakuló munka törvénykönyve kereteihez illesztetten minden olyan sajátossági jegyet, ami nem a munkavállalók javát szolgálja, a közszolgálati tisztségviselet tekintetében is megpróbálják átültetni.
A másik fontos kitétel pedig szerintem az, hogy teljesen mindegy, hogy mikortól, de jelen időszakban szerintem mindenképpen időszerű lenne az, hogy az illetményalap tekintetében elmozdulás következzen be. Én úgy emlékszem, a kormány ilyen típusú ígéreteket fogalmazott meg a választásokat megelőzően.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés