NOVÁK ELŐD (Jobbik): (A képviselő mikrofonja nincs feltéve.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A sokat hangoztatott nemzeti együttműködéssel szemben valójában azzal kezdte a működését a kormányzat, hogy egy egyébként meglehetősen sunyi eljárással.... Bocsánat, a mikrofon, úgy látom, lemaradt. (A képviselő felteszi a mikrofonját. - Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) Most, hogy nincs olyan nagy létszám, és nincs olyan nagy zsivaj, észre se vesszük, hogy hiányzik a mikrofon, de talán a jegyzőkönyv kedvéért elmondom még egyszer, hogy a sokat hangoztatott nemzeti együttműködéssel szemben az egyik első intézkedése volt a kormányzatnak, hogy egy meglehetősen sunyi eljárással eltörölte a hatályos alkotmányból azt a bizonyos négyötödös passzust, amely szerint az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.

Ez az a négyötödös önkorlátozás, amit még Horn Gyuláék tettek be önmaguk kétharmadának korlátozására, mert még ők is belátták, hogy azért egy alkotmányt nem csak a kormányoldalnak kellene elfogadni. Ahogy már az előző hozzászólásomban mondtam is, ugye: a húsz posztkommunista ország egyikében sem fordult elő ilyen, hogy csak kormánypárti szavazatokkal fogadjanak el egy alaptörvényt. Önök viszont erre is készültek, az első intézkedésük volt.

Meg sem kísérelték azt a sokat hangoztatott nemzeti együttműködést, pedig lehetett volna, elég széles a spektrum, elég sűrűn együtt tudnak működni, mondjuk, adott esetben például az MSZP-vel. Meg sem próbáltak például jobbikos támogatást szerezni az alaptörvény elfogadásához, ami azért is indokolt lett volna, mert egyrészt az önök programjában ez sem szerepelt, mint sok minden más, az egykulcsos adó és egyéb, megvalósult változtatások, úgyszintén az új alaptörvény sem szerepelt a programjukban. A Jobbikéban szerepelt, ezért is indokolt lett volna keresni, mondjuk, a Jobbik támogatását.

Valamint azért is, mert kétharmados felhatalmazást nem kaptak a választóktól, csak 53 százalékosat, a torz választási rendszer miatt van csak ilyen nagy parlamenti jelenlétük, és ezt a választási rendszert szeretnék most tovább aránytalanítani. A Jobbikkal együtt meglett volna a kétharmados támogatottság, a kétharmados társadalmi felhatalmazás, legitimitás akár egy új alaptörvényhez is, de nem is próbáltak megegyezésre jutni. Így kezdődött tehát az alaptörvény, és sajnos mondtam is már, hogy fájó kimondani, de bizony a nemzeti együttműködést, úgy tűnik, Horn Gyuláék komolyabban gondolták, mint önök, akik oly sokszor hangoztatják. (Kőszegi Zoltán közbeszólása.) Még ők is komolyabban gondolták, pedig hát megvan a véleményem róla, és fogok is még róla néhány szót ejteni. De a jelen törvényjavaslatról el kell mondani, hogy a terjengős, szép és nagy szavakat használó bevezetője után valami nagy dolgot várunk, de ez nem következik be a normatív rendelkezések között.

A felszólalások hasonló joghatással, mint a preambulum, azaz semmi, sok minden szép gondolatot megfogalmaztak, de érdemi rendelkezéseket valójában nem látunk.

Az 1. cikk (1) bekezdése például azt mondja ki: a kommunista diktatúra törvényben meghatározott vezetői részére az állam által jogszabály alapján biztosított juttatás - mondjuk, kommunista luxusnyugdíjak - törvényben meghatározott mértékben csökkenthető. Nahát, tényleg? Azt eddig is tudtuk, hogy csökkenthető, ezt nem kell megállapítani! El kellene fogadni végre azt a javaslatot, ami önök előtt fekszik. Tehát hogy csökkenthető, ez csupán egy lehetőség, valójában semmilyen érdemi előrelépést nem jelent.

A Biszku-botrány apropóját egyébként a jelek szerint arra kívánja felhasználni a Fidesz, hogy ledöntse az eddig örökérvényűnek tűnt alapvetést, miszerint a nyugdíj adómentes jövedelem. A Jobbik szerint elfogadhatatlan egy ilyen kiskapu megnyitása. Mi a kommunista vezetőkre inkább egyedi nyugdíjas-megállapítási szabályokat javaslunk, illetve javasoltunk már tavaly nyáron, de azóta a fideszes forradalmárok számtalanszor leszavazták a komcsi luxusnyugdíjak ügyének még a napirendrevételét is. Elvileg szigorúan személyes adat, hogy mennyi nyugdíjat kap Biszku Béla, de Kubatov Gáborék előtt semmi nem titok. Így Wittner Máriától megtudhattuk az Országház folyosóján, hogy a több százezres nyugdíjával boldogan él az '56 utáni megtorlások vezéralakja.

De mi nemcsak felháborodtunk, hanem rögtön megoldási javaslatot is kidolgoztunk, a hatályos lengyel szabályozást ültetve át a magyar jogrendszerbe.

(1.20)

A Fidesz most azzal az indokkal szűkítené a szankcionálandók körét, hogy nem lehet pontos listával szolgálni például a vérbírókról és az úgynevezett békepapokról. A Jobbik viszont azt mondja, hogy nemzeti érzelmű történészek garmadáját kell megbízni a múlt feltárásával, hiszen például az ügynöklisták közzététele amúgy is a rendszerváltás és az önök mulasztása, mellesleg pedig végre legalább a történészek számára történő munkahelyteremtés - e téren is komoly adóssága van Orbán Viktoréknak, akik továbbra is jutalmazzák az előző rendszer vezetőit, mert hogyan kereshet szintén érdemtelenül magas nyugdíja mellé még havi 560 ezer forintot Pintér Sándor politikai főtanácsadójaként Kocsis Kálmán vezérőrnagy, a III/I. főcsoportfőnökség volt vezető helyettese.

Nos, a történészi munkahelyteremtésre visszatérve, a jelen javaslat szerint felállításra kerülő nemzeti emlékezet bizottsága feltárja a kommunista diktatúra hatalmi működését, a kommunista hatalmat birtokló személyek és szervezetek szerepét, és tevékenysége eredményeit átfogó jelentésben, valamint további dokumentumokban közzéteszi. Nos, ezt kevésnek tartjuk. Mi ezt kiegészítenénk azzal, valami konkrét intézkedéssel, nem csak hogy majd a jelentéseit közzéteszi, mert sok ilyen efféle jelentést láttunk, amelynek nem nagyon volt foganatja, sőt valamit még titkosítottak is, gondoljunk csak a Balsai-jelentésre. Mi azt szeretnénk, ha belevennék azt is, hogy megnevezi és közzéteszi a BM volt állambiztonsági főcsoportfőnöksége hivatásos, nyílt és titkos állományának tagjait, valamennyi hálózati személyét, ügynököt, továbbá a katonai hírszerzés állományát és hálózatát, hiszen az nem tartozik bele az ügynökök körébe. Egyébként a tervezett nemzeti emlékezet bizottság eredetije a lengyel nemzeti emlékezet intézete, amely nem egy sóhivatal, mint amilyennek a magyar verziót szánták, hanem egy konkrét hatáskörökkel rendelkező, komoly tudományos háttérrel bíró szervezet. Tehát egy bizottság helyett egy egész intézetet szeretnénk erre, ahogy a fentieket is javasoltam. Az önök javaslata ezzel szemben például az ügynöklisták kérdését sem bolygatná.

A hírek szerint most jobbról előz minket a Fidesz, mert már az 1956 utáni megtorlások vezetőit is megbüntetné. Valójában ez is csak egy megkésett maszatolás, hadd világítsak rá, hiszen egy korábban leszavazott jobbikos javaslat helyett került ez most elfogadásra. Legkedvesebb képviselőtársammal, Dúró Dórával egyébként az alaptörvény koncepciójához nyújtottam be ezt a kiegészítést. Idézem: "Az 1956. évi forradalom és szabadságharc, illetve az azt követő megtorlások során az államhatalom képviselői által elkövetett bűncselekmények elkövetőit abban az esetben is meg kell büntetni, ha az általuk elkövetett bűncselekmény büntethetősége időközben elévült, vagy cselekményük az elkövetéskor nem volt bűncselekmény".

Nos, 22 évvel az állítólagos rendszerváltás után sajnos még mindig nem került sor a felelősségre vonásra, s bár előbb idézett módosító javaslatunk megteremtette volna a büntetőeljárások megindításának lehetőségét, a fülkeforradalmárok leszavazták azt, mint az alaptörvény-tervezethez benyújtott összes ellenzéki, azaz módosító javaslatot, és a Biszku-botrány eszkalálódása nyomán csak mostanra tudtuk rákényszeríteni a kormánypártokat. Meg kell említenem, hogy a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvény tekintetében, amelyről oly sokat beszélnek és emlegetik önök, bizony egyedül a Fidesz volt, amely egységesen nemmel szavazott 1991-ben. Tehát hogy itt van valamiféle pálfordulás, az nyilvánvaló. Mindenesetre eddig csak a kommunizmus bűneinek tagadása miatt tudott feljelentést tenni Szilágyi György képviselőtársam, de az is megakadt az Alkotmánybíróságnál. Annál az Alkotmánybíróságnál, amelyhez tulajdonképpen nemhogy nem fordulhatunk ezután, de az alaptörvény alapján indítványozási joggal már nem rendelkező indítványozó által az Alkotmánybírósághoz az alaptörvény hatálybalépése előtt benyújtott indítvány alapján indult eljárás megszűnik a jelen javaslat szerint. Ezt módosítanánk, és be is nyújtottuk, hogy ezeket az eljárásokat folytatni kelljen, hiszen épp elég, hogy egy új egypárti alaptörvény megvonja az Alkotmánybírósághoz való fordulás jogát nemcsak az egyszerű emberektől, de az országgyűlési képviselőktől is, a frakcióktól is.

Méltánytalan, hogy az Alkotmánybíróság akár többéves mulasztásai miatt a korábbi beadványozók még azt is elszenvedjék, hogy meg is szűnik a jogszerűen kezdeményezett eljárásuk. Hogy a jövőben nem kezdeményezhetjük az alkotmányellenes jogszabályok megsemmisítését, az világos, de aki korábban annak tudatában fáradozott komoly beadványok írásával, hogy attól érdemi intézkedést vár, azzal szemben rendkívül igazságtalan visszamenőleges törvényhozás volna ez.

Tisztelt Képviselőtársak! Orbán Viktor tavaly október 23-án azt mondta, hogy a kétharmados forradalommal véget ért az ötvenhatosok harca. Bizonyos értelemben persze a pufajkás Horn Gyula is ötvenhatos, az ő végső harca valóban lezárult: börtön helyett luxuskórházi ellátást kap közpénzből Orbán Viktor személyes közbenjárására. De a mi ötvenhatosaink, köztük Murányi Levente harca nem ért véget, csak kimentek a tankok, s bejöttek a bankok. Ma már máshogy vívjuk forradalmunkat. Amikor a bankok megrendszabályozásáért gyűjtünk aláírásokat, az gazdasági szabadságharc, amikor pedig Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának leváltását szorgalmazzuk úton-útfélen, az nemzetünk kulturális szabadságharcának része, melyeket a kormánypártokkal szemben is vívunk. Változtak persze a nemzetközi erőviszonyok is. Ma már a hazai helytartók nem Moszkva, hanem Brüsszel, Tel-Aviv vagy éppen Washington útmutatásait keresik ugyebár, tisztelt fideszes képviselőtársak, amint azt a WikiLeaks által kiszivárogtatott botrányos jegyzőkönyvek is mutatják. Az MSZP és a Fidesz politikusai rendszeresen raportra járnak az amerikai nagykövetségre, ahol rendszerint saját párttársaikat is szidalmazva, róluk kompromittáló adatokat szolgáltatva, zsarolhatóvá tették egymást. (Moraj a Fidesz soraiból.) A háttérhatalmak kiszolgálói egy dologban egyetértenek: a Jobbik Magyarországért Mozgalmat tekintik a legfőbb ellenségüknek, mely ellen nagykoalícióban tudnak küzdeni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Miről beszélsz?! - Dr. Répássy Róbert: Ne zavard meg, mert csak összekeveri!) A frontvonalak tehát tiszták; a nemzeti ellenzék, tehát a Jobbik az egyetlen alternatíva. A kormány még a helyén van, de csapataink már harcban állnak; aki magyar, de legalábbis aki akar, velünk tart, egyre többen. Vagy hogy egy másik ötvenhatos jelszót idézzek zárásként: nem állunk meg félúton - a magunkfajták legalábbis nem, mert kommunistabérencek nem leszünk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Horn Gyulát ne felejtsd el meglátogatni!)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu