BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Bocsásson meg elnök úr, de Lamperth Mónika képviselő asszony, miniszter asszony szavaira reagálni kell. Én úgy vetem föl ezt a kérdést, tisztelt képviselő asszony, hogy nem az arányosság a fontos ebben a kérdésben, hanem hogy mi az ország érdeke. Persze tudom, hogy ezt a kérdést önöknek felvetni nem szabad, mert önök az elmúlt 12 év alatt annyi politikai mutyit, annyit paktumot kötöttek a saját politikai hatalmuk érdekében, és nem az ország érdekét nézték.

Tényleg fontos szónak és fogalomnak tartom az arányosság kérdését, de e tekintetben az ország érdekét, azaz a stabil kormányzást tartom fontosnak, úgyhogy ebben az értékrendünk sajnos konfrontálódik, és ebben a stabil kormányzás megállapításában legfontosabb a választópolgárok akarata, mélyen tisztelt képviselő asszony. Ezzel a választójogi törvénnyel nem sérül a választópolgárok akarata és érdeke, ugyanis nélkülözi azt a lehetőséget majd, hogy politikai mutyikra adjon a választás közben vagy választás után lehetőséget és különböző alkukat kössenek, amelyeket kötöttek önök is annak idején többször, és nem az ország érdekét nézték.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A választójogi törvény megfogalmazásánál semmi sem fontosabb és szentebb, mint az ország érdeke, az emberek érdeke, mert mélyen tisztelt hölgyek, urak, Magyarország morális mélypontra süllyedt azok által a mutyik által, amelyek az elmúlt 21 évben voltak, és pénzügyi mélypontra is süllyedt.

Ez mind annak köszönhető, hogy nem az ország érdekét nézték, hanem a saját politikai érdeküket sok esetben. Ezek mindig mutyik voltak és mindenféle paktumok voltak, amik az ország érdekét nem szolgálták. Azért vagyunk ott ma, ahol vagyunk, ezért kell olyan választójogi törvényt hoznunk, alkotnunk, amely az ország és az emberek érdekeit szolgálja.

Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu