DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kezd azért kibontakozni a vitában, hogy a Fidesz részéről két elv konkurál, a kormányozhatóság és az arányosság. Balczó Zoltánt idézve az arányosság egyet jelent a demokratikus elv érvényesítésével. Én azt gondolom, hogy lehet egyensúlyt teremteni az arányosság és a kormányozhatóság között. Valóban vannak olyan tisztán arányos rendszerek, ahol nagyon szabdalt pártszerkezet mellett bonyolult koalíciós tárgyalások során lehet csak a kormányozhatóságot biztosítani.
Ugyanakkor az a törvényjavaslat, amit az LMP előterjesztett, vegyíti a két elvet, egyensúlyt teremt a kormányozhatóság és az arányosság elvei között. És arra lett volna szükség a választójogi reformbizottságban, hogy önök ezekről a koncepciókról vitatkozzanak. Az önök törvényjavaslatáról nem lehetett ott vitatkozni, hiszen nem ismertük, az LMP javaslatát ismertük, és nem mondták el sem ma itt, sem a választójogi reformbizottságban, hogy mik a tartalmi kifogásaik azzal, hogy ne tisztán a kormányozhatóság legyen az egyetlen elv, ami érvényesül. Egyetlenegy indíttatás lehetett önökben, hogy ez a választójogi törvény is része annak, hogy egy centralizált demokráciát kívánnak kiépíteni Magyarországon.
Szalay képviselőtársamnak a nemi kvótával kapcsolatos észrevételére csak annyit reflektálnék, hogy egy olyan társadalomban - és a világ legtöbb társadalma ma még idetartozik -, ahol a nők szocializációjába nagyon mélyen beleivódik az, hogy nem kell magukat úgymond előretolni, még ha van is képessége valakinek például a politikához, a közügyek intézéséhez, akkor se harcoljon úgy, mint egy férfi, ott igenis megfontolandók az olyan, ha úgy tetszik, durva módszerek, amelyekkel lehet előnyben részesíteni azokat a nőket, akiket egyébként a képességük predesztinálna a politikai szerepre. Ezt a célt szolgálja a nemikvóta-javaslat. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés