KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Éppen arra próbáltam fölhozni példákat, hogy bizony a korábbi tapasztalatok alapján jósolni is lehet. Önnek teljesen igaza van abban, hogy nagyon sok mindent nem tudunk, hogy mi lesz a következő választáson - azt sem tudjuk, hogy mikor lesz a következő választás egyébként az elmúlt hetek hírei alapján legalábbis -, de azt tudjuk az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, hogy egy választókerület milyen irányban tér el az országos átlagtól, és ebben szerintem nem lesz módosulás.

Amit Kósa Lajos képviselőtársam mondott, bizonyára jól ismeri az adatokat, én is elég jól ismerem őket, és mondjuk, a fideszes képviselőjelöltek esetében átlagosan 1 százalék volt a különbség a listás és a személyes, az egyéni szavazatarányok között. Voltak, akik jobban szerepeltek, de a legnagyobb különbség talán 4-5 százalék volt 2010-ben.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha önök nem tudnak olyan húzóneveket indítani - például ön nem fog indulni Debrecenben, ahol én egyébként önre szavaztam még '98-ban, amikor még ott laktam, ezt meg kell hogy valljam, az én választókerületemben indult -, akkor ez azt jelenti, hogy a Fidesz sem fog, tehát ön nem lesz húzónév a Fidesz listáján sem. Ugyanis az emberek meglehetősen konzisztensen szavaznak, lehet, hogy egy húzónév miatt szavaznak egy listára, de nagyon kevés olyan szavazó van, aki megosztja a szavazatát.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy amikor én arról beszélek, hogy ez a rendszer húz a Fidesz felé, akkor nem beszélek másról, mint arról, hogy úgy vannak kialakítva a választókerületek, hogy tipikusan a korábbi választásokon a Fidesz fellegvárának számító körzeteknek a lélekszáma sokkal kisebb, nem a körzetekről, hanem a településekről beszélek, hiszen a települések újra lettek csoportosítva, és azok a választókerületek, ahol olyan emberek laknak, akik olyan településen élnek, amik tipikusan baloldaliak voltak, azok meg sokkal nagyobbak.

(18.20)

Elnézést kérek, de ez nem lehet véletlen. Tehát az az összefüggés, amit próbáltam önöknek mutogatni ezen az ábrán - és tényleg nagyon szívesen elküldöm az adatokat, meg lehet nézni, hogy milyen korrelációs mutatók vannak meg r-négyzetek, meg bárki bármilyen statisztikát nézhet -, ez nem lehet véletlen. Tehát azt nekem ne mondják, hogy az véletlenül jött ki, hogy van egy ilyen teljesen egyértelmű fordítottan arányos összefüggés a Fidesz korábbi választási eredményei és a választókerületek lélekszáma között, és ez bizony anélkül, hogy jósolnék, egy 2 százaléknál kisebb eredmény esetében eldönti a választást, mégpedig önök felé, és ez tarthatatlan helyzet.

Forrás: parlament.hu