KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Karácsony képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy énnekem az okozott problémát a fejtegetésében, hogy a szavazókörök területi besorolása alapján számítható és modellezhető szavazatszámításnál van egy erősebb hatótényező, ami jobban befolyásolja a Fideszre való szavazási hajlandóságot, mert érzékenyebb a Fidesz-szavazó ebből a szempontból, pontosan az eredmény, ez pedig a részvételi hajlandóság. Nézze meg, hogy ott erősebben korrelál a rendszer, és abból azt le is lehet vezetni, hogy milyen pártnak hogyan kedvez a magas részvétel meg az alacsony részvétel. Ebben is van egyébként összefüggés.
De ahogyan minden ilyen modellnek, van egy olyan problémája, hogy nem ceteris paribus csináljuk a modelleket, például azért, mert a Fidesz egyéni körzeti erejét jelentős mértékben az adta, már a 2006-os választáson is, hogy ismert helyi politikusok, miután az önkormányzati választásokat a Fidesz-politikusok nyerték zömmel, ismert helyi politikusok, erős emberek, polgármesterek indultak, akik adott esetben a párt országos átlageredményéhez képest az egyéni választókörzetekben 15-20 százalékkal tudtak többet. Ha megnézi, Karácsony úr, akkor a legerősebb Fidesz-politikusok szavazóköri és választókerületi fellegvárát ez a tervezet mind szétveri, az enyémmel egyetemben.
Ráadásul mi szándékoltan, és ezt szeretném azért itt elmondani, mert mind a jobbikos, mind az MSZP-s képviselők ezt felvetették... - nem ebben a törvényben, de az eljárási törvényben egészen biztosan szabályozni kell azt, hogy parlamenti képviselő indulhat-e vagy lehet-e polgármester vice versa. A szándékunk az, hogy ne. Magyarul: egy teljesen más szituáció van 2014-ben, mert kiesik a támogatottságból egy olyan jelentős szavazatmennyiség, ami egyébként a polgármestereknek volt köszönhető. Ezért mondtam azt, hogy ezért bonyolult vagy nehéz ennek a modellezése. Én továbbra is azt állítom, hogy nagyon nehéz gerrymanderingelni Magyarországon.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés