NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Bár szívesen hallgattam volna tovább a példát, hogy a Fidesz a Liberális Internacionáléból hogyan jutott el ma ide. (Babák Mihály: Evolúció! - Dr. Józsa István: Revolúció!)

Örömmel fogadtam azt, hogy az álláshalmozásával a szupermandíjat is kiérdemelt Kósa Lajos mégiscsak fölismerte saját korlátait, és a médiatörvényben nem mélyült el tovább, mert laikusként lehet, hogy ésszerű gondolat az, hogy kereskedelmi tévékre ne vonatkozzon az, hogy kiegyensúlyozottan kell tájékoztatni, hanem tegyék azt, amit akarnak, csak sajnos a törvény nem így szól.

(15.00)

Ezért örülök, hogy ezt a vitát lezárhatjuk és ezen továbbléphetünk.

Salamon László hozzászólása miatt nyomtam gombot, mert egy fokkal korrektebbnek tartom, mint az eddigi fideszes hozzászólásokat. Ő legalább elismerte, hogy igen, egy aránytalanabb választási rendszert akarnak a kormányozhatóság érdekében. Csakhogy ez egy tévút, ugyanis az ország érdekére hivatkozni, hogy erős mindenkori kormánya legyen az országnak, az az egypártrendszerhez vezethet, hiszen jóhiszeműen feltételezve mindegyik párt képviselője azt gondolja, az az ország érdeke, hogy a saját pártja minél erősebben kerüljön kormányra. De hát ez már csak egy lépésre van attól, hogy a többi pártot teljesen ellehetetlenítsük, akár egy ilyen törvényben.

Én magam igazságharcosnak határozom meg magamat, legfőbb szempont szerintem a választási eljárásban egy arányos, igazságos rendszer. Vérlázítónak tartom azt, hogy 53 százalékos választási eredménnyel több mint kétharmados társadalmi támogatottságot értek el, és olyan kétharmados törvényeket módosítanak, amelyek nem is szerepeltek a programjukban.

Végül pedig egy 6 milliós mítoszról is hadd ejtsek néhány szót. Rendszeresen azt mondják, hogy hiába tervezték és gyűjtötték is össze a szükséges ajánlószelvények tizenötszörösét, 2 millió ajánlószelvényt, még kint maradt 6 millió. Hát valójában nem maradt kint, hiszen az emberek többsége nem adja oda senkinek, pont az ilyen Kubatov-listázások miatt. Nem is találhatók otthon, nem is nyitnak már ajtót, mert elegük van a sorozatos zaklatásból, és leginkább abból van elegük, hogy nyilvántartják az ő párthovatartozásukat az ilyen Kubatov-listákban, tehát épp hogy ellehetetleníti ez a fajta ajánlószelvény-rendszer az új kisebb pártokat. És ez nem a mi érdekünk, mert mi össze tudjuk gyűjteni nagy szervezettséggel, de az igazságérzetünk azt kívánja, hogy szót emeljünk az újabb kisebb jelöltek mellett is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu