DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttünk fekvő ajánlás és a közszolgálati törvény négy ajánlási pontjához szeretnék hozzászólni: 12., 25., 35., 40.

Ezen rendelkezések közül a 12-es jobbikos módosító javaslat, amely arról szól, hogy ez a létrehozandó kamara, a magyar közszolgálati kamara tagsága, a tagsági viszony éppen ne kötelező alapon jöjjön létre. Részletesen kifejtettük az előterjesztésben ennek okát. Úgy gondoljuk, hogy minden olyan kamarai oktrojációnak, amit elrendel az állam, annak nyomós indoka kell hogy legyen, de hivatásrendek esetében - mondjuk ügyvédek, orvosok esetében - indokoltnak tűnhet a kötelező tagság, viszont határozottan úgy érezzük, hogy a köztisztviselői kamara esetében ez egy nem szükségképpeni fogalom, éppen ezért szeretnénk, ha felülvizsgálnák az álláspontjukat, és ezt az önkéntes tagságot támogatnák.

A következő, amihez hozzá szeretnék szólni, a 25-ös, Spaller Endre javaslata. A 45. § kiegészítését javasolja egy nagyon szimpatikus elemmel, amelyet mi támogatunk szintén. Tehát hogy a toborzás során az azonos szakmai képességű jelöltek közül előnyben részesül az a személy, aki több gyermeket nevel. Ez tehát fontos, hogy a toborzás során - lehet, hogy a szövegezésben esetleg egy kapcsolódó módosítóval érdemesebb lenne egy pontosabb megfogalmazást adni, mert ha csak a toborzás során érvényesül a többgyermekes számára az előny, akkor utána végső döntés meghozatala során ezek szerint nem kell hogy érvényesüljön ez a szempont? Szerintünk igen. Mi azt is támogatnánk ha a toborzást követően, az állva maradt jelöltek közül is a tényleges tisztséget betöltő vagy a jogviszonyt megszerző is adott esetben a több gyermeket nevelő köztisztviselő lenne. Mi tehát ennél a javaslatnál egy kicsit továbbmennénk.

35-ös; már kettő van csak. A 35. a legkényesebb része ennek a törvényjavaslatnak, ez a bizonyos méltatlanság, amire vonatkozóan Kaufer Virág és Szilágyi Péter kívánja a 64. § elhagyását. Ez tényleg új fejezetet nyit a közszolgálati jog kertében. A közszolgálati jogviták során egyébként is a bíróságok nagyon bizonytalan lábakon álló joggyakorlatot működtetnek. Tehát kimutatható és tapasztalati tény, hogy a munka törvénykönyve alapján sokkal csiszoltabb a bíróságok eljárási rendje, és hajlamosak a közszolgálati jogban a bírák egy kicsit felületesebb jogértelmezésre. Konkrétan itt, jelen esetben ha széles körű értelmezést nyitunk, a méltatlanság fogalmát - próbálja a törvény definiálni, de nagyon tág fogalmat ad, hogy munkahelyén kívül, akár munkájával összefüggésben olyan magatartást tanúsít, ami alkalmas arra, hogy a beosztás tekintélyét vagy a munkáltató jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalmat súlyosan rombolja, emiatt nem várható el, hogy a munkáltató a jogviszonyt fenntartsa. Lehetőséget kell adni, hogy számot adjon a körülményekről, és utána lehet ezt alkalmazni.

Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon széles körű mérlegelési lehetőséget ad a munkáltatónak. Magyarul, a neki nem tetsző, nem szimpatikus köztisztviselőt, aki éppen részt vesz - tegyük föl - a Nemzeti Őrsereg nevezetű civil szervezet egyik rendezvényén, teljesen fegyelmezett, korrekt módon, erre egyszerűen azt mondja az adott közszolgálati szerv vezetője, hogy én kérem, úgy gondolom, hogy ön, hogy ott masírozott egy ilyen hagyományőrző szervezet soraiban, ezzel munkahelyén kívül olyan magatartást tanúsított, amely méltatlanságot eredményez, mert a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalmat adott esetben súlyosan rombolja. Nem jó ez az út. Mindenképpen megszorítást kéne ide tenni.

Kapcsolódó módosítóval vagy akár egy bizottsági módosítóval fontoljuk meg azért azt, hogy a joggyakorlat számára is sokkal egyértelműbb, és ne ilyen tág értelmezést biztosító fogalmakat használjunk, és igazából tényleg ne tágítsuk ki a kegyúri jog gyakorlásává azt, hogy mikor és milyen feltételek mellett lehet valakit elbocsátani ebből a közszolgálati viszonyból. Mert a köztisztviselői státus tartós, stabil jogviszony. Ebben aztán nincs vita köztünk. Az a cél, hogy hosszú távon úgy érezze a közszolga, hogy ha 20-30 évig megbízhatóan végzi a munkáját, akkor nem fogják egy ilyen őrsereges rendezvényen való résztvétel miatt, vagy éppenséggel egy focimeccsen ha kicsit hevesebben szurkol a kelleténél, és itt összeszólalkozik a másik fél szurkolótáborával - fiatal közszolgáról van szó, aki szeret meccsre járni -, ha ő egy picit beint vagy bemutat, beszól a másik tábor vezérszurkolójának, akkor ő méltatlan magatartást tanúsított?

(22.00)

Annak ellenére, hogy munkáját egyébként szakmailag tökéletesen és jól végzi, mégis útilaput lehet kötni a talpára, mert azt lehet mondani, hogy nem szeretjük őt már, mert méltatlan.

A jó közigazgatás fogalmát azért itt többször kifogásoltuk, hogy ezt valaki magyarázza már el nekünk, mert nyilván ennek - elvileg, gondolom - könyvtárnyi irodalma van, ez két betűből álló szó, hogy jó közigazgatás, de azért várnánk egy kicsit mélyebb magyarázatot, hogy most mit értünk ez alatt. Ha bevezetjük ezt a jelzőt, most elnézést, hogy mindenről Orwell jut eszünkbe mostanában, sálas törvény, titkosszolgálati csúcsszervtörvény, s a többi, de megint egy kicsit Orwell ugrik be nekem, az újbeszél, hogy jó közigazgatás. Akkor holnap ki lesz találva, hogy jó bíráskodás, holnapután a jó rendőrség, azután a jó házszabály, és akkor a jó házszabályban benne lesz már az, hogy mondjuk, Novák Előd képviselőtársunkat tán már szóhoz se engedik jutni, mert eleve már a jó házszabály összeegyeztethetetlen Novák Előd képviselőtársunk létezésével.

Tehát ilyen kitágító értelmezések folyamatosan zajlanak. Ezek rombolják a jogállam, demokratikus államrend tekintélyét. Tulajdonképpen azt kell mondanom, és megint csak a rendszer érdekében mondom szinte ezt a kritikát, hogy a rendszer tartható legyen, hogy ne omoljon össze az emberek bizalma, a társadalom bizalma, az önkéntes jogkövetés hiánya. Azért ne gondoljuk komolyan, hogy mondjuk, nem fognak ezek után meccsre járni a közszolgák, és nem fognak beinteni a szomszéd vezérszurkolónak, csak adott esetben ez el lesz majd valahogy tussolva, el lesz kenve, és valószínűleg csak annak lesz a fejére olvasva, akit valamiért nem kívánunk a sorokban tartani, és ezért akarjuk kirúgni.

Tehát itt megint erodálódik a jogállamiság rendszere, nem szeretjük ezt a javaslatot, úgyhogy kérjük, hogy ezt vegyék ki.

Az utolsó végül is, amihez hozzászólnék még, a 40. pont, ami nagyon fontos. A közszolgálati jogviszony átalakulása kapcsán egy garanciális rendelkezést javasol Kaufer Virág és Szilágyi Péter. Azt mondják, hogy amikor átveszi egy más munkáltató, és átalakul a kormány-tisztviselői jogviszony közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonnyá, tehát jogviszony-átalakulás van, akkor ne utólag tájékoztassák az átalakulást követően az érintett közszolgát, hanem az átalakulást megelőző 30. napig kapja meg a tájékoztatást. Szerintem ez egy teljesen korrekt és vállalható szabály, nem is értem, hogy miért nem támogatta egyetlenegy bizottság sem, miért nem támogatja az előterjesztő.

Én arra kérem államtitkár urat, hogy ezeket a javaslatokat fontolja meg, és látom, megfontolta, megnyugtat, csak a megfontolást kérjük, hogy akkor vigye végig a mérlegelést, és az összes jogszabály-értelmezés logikáját, jogpolitikai elveket, mindent gondoljon át, és ennek fényében támogassa ezen módosító javaslatokat.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból. - Babák Mihály tapsol.)

Forrás: parlament.hu