DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Amíg ön korábban még legalább az MSZP szóvivője lehetett, addig az mszp.hu az ilyen, ön által jól sikerültnek tartott írásokat közölte, most már nem szóvivő, tehát nyilván az mszp.hu sem közli ezeket az írásokat, ezért aztán kénytelen a parlamentben elmondani, merthogy itt bármit el lehet mondani. (Zaj, közbeszólások.)
A helyzet az, hogy én mégis azt tanácsolnám önnek: ahelyett, hogy ilyen partizán romantikára hajazó mondatokat fogalmazgatna, esetleg olvassa el, hogy egyes miniszterek mivel foglalkoznak. Mert tekintettel arra, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszternek jelen pillanatban semmi köze nincsen a megyei önkormányzatok elnökeihez, hacsak annyi nem, hogy éppen a közszolgáltatások biztosítása érdekében az utóbbi időben a megyei önkormányzatok által fenntartott intézményeket átvette. Tehát ha jól értem, akkor ön felülvizsgálva a pártja korábbi álláspontját, ahol kétségbeesetten, időnként üvöltve, időnként csak csendben hörögve ellenezték a megyei fenntartású intézmények állami átvételét, most ön annak a támogatására sorakozott föl, és azt mondja nekem: nagyon helyes, hogy a megyei fenntartású intézményeket támogatjuk. Ez volt a kormányzati álláspont.
Üdvözlöm, kicsit megkésve, mert már túl vagyunk a zárószavazáson, de egy partizántól sohasem késő a segítség elfogadása. Éppen ezért nagyon szépen köszönöm, hogy támogat minket, beszélje meg a párttársaival, rendezze ezt a kérdést.
Ami pedig az elszámolást illeti, szerintem írjon a 19 megyei közgyűlési elnöknek, nem tudom pontosan, hányan voltak, kérdezze meg tőlük. Ugyanis mi valóban úgy gondoljuk, hogy ami az önkormányzat ügye, abba nekünk beleszólásunk nincs, különösen nincs a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak. Olvasgassa még egyszer a kormány feladatmegosztását, melyik miniszter mivel foglalkozik, előrébb fog jutni az életben.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés