DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem arra kívántam reagálni, amit az államtitkár úr elmondott, de muszáj megtennem. A szakmai lojalitásnak ezen módon való megfogalmazása valójában nem más ám, mint az indoklás nélküli kirúgásnak egy más, egy cizellált megfogalmazása, amibe nehezebb is utána belekapaszkodni. Még többet kell küzdeni majd valóban a bíróságon azért, hogy igazat adjanak a pórul járt félnek. Ez itt a parlamentben lehet, hogy egy szépen hangzó mondat volt, bár énnekem így sem tetszett, de ez a valóságban egészen mást fog jelenteni, és ezt mindannyian tudjuk, szerintem ön is tudja.
Amiért most szót kértem, az leginkább az, hogy Lamperth Mónika képviselőtársam elmondta magáról a törvényről, hogy nem nyújtottunk be módosító javaslatokat, mert nem találtuk reparálhatónak, de ez nem jelenti azt, hogy nincs viszonyunk más ellenzéki képviselők által benyújtott módosítókhoz. Három, talán nem olyan nagy súlyút említenék, vennék ki, a 15., 30. és 42. ajánlási ponthoz kapcsolódót, amihez a viszonyunkat szeretném tisztázni.
A 15. ajánlási pont szerint az MKK-tagság nem zárja ki más kamarai tagsági vagy szakszervezeti tagsági viszonyt. Ez lenne a módosítás, hogy bekerül a szakszervezeti tagsági viszony is. Ezt nem támogatta az előterjesztő, mondván, hogy ezt fölösleges megjegyezni. Mi meg azt gondoljuk, hogy bármit, ami a szakszervezetekre vonatkozik, nem fölösleges betenni a törvénybe, hiszen az eddigi tapasztalataink nagyon negatívak a kormány szakszervezetekhez való hozzáállásához. Ez a hétvégi, júdáspénzen megvett szakszervezeti vezetőkkel való egyeztetés mindezen semmit nem változtat.
A másik két ajánlási ponthoz idő hiányában később fogok szólni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés