DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Folytatva azzal a ponttal, amit Gaudi-Nagy Tamás említett, tényleg van valami bája annak, hogy miközben paragrafusokon keresztül ez a törvényjavaslat az igazságtételről szól, és egyébként nekünk is van arra vonatkozó módosító javaslatunk, hogy azokra is valamiféle igazságtétel - ami jelenti természetesen az anyagi igazságtételt is - terjedjen ki, akiket foglalkozásuktól tiltottak el a megelőző évtizedekben, ehhez képest a 27. ajánlási pontban pont azt kívánnánk megakadályozni, hogy ugyanezzel a lendülettel lezárják a kárpótlás folyamatát.
Éppen arról beszélt egyébként Gaudi-Nagy Tamás is, ezt célozza az egyik módosító javaslatunk is, hogy jó néhány személyi kör van a pártállami diktatúra sértettjei közül, akikre nem terjed ki az elmúlt két évtized kárpótlása. Most eleve elzárni ezeket az embereket a kárpótlás lehetőségétől, azt gondolom, hogy meglehetősen méltánytalan.
Ami Gaudi képviselőtársam és mások által a 18-19. pontok alatt az aktanyilvánossággal kapcsolatban benyújtott módosító javaslatokat illeti, ezeket természetesen támogathatónak tekintem, de szeretném jelezni, hogy az LMP a múlt héten előterjesztett egy önálló törvényjavaslatot. Azt gondolom, hogy az aktanyilvánosság végrehajtását külön törvényben kell rendezni, és nem egy ilyen alaptörvényi vagy átmeneti törvényi rendelkezésben. De természetesen az elveivel annak, ami a 18-19. ajánlási pontokon szerepel, egyetértünk.
Szeretnék még kapcsolódni ahhoz, amit a preambulummal kapcsolatban részben Novák Előd elmondott, részben pedig tulajdonképpen az 1-7. sorszámig terjedő ajánlási pontok mindegyikével összefügg. Jó volna ezt az árnyjátékot, amit itt játszanak a preambulumokkal, abbahagyni. A preambulum nem normatív rendelkezés. Világosan ki kell állni az emberek elé, és meg kell mondani, hogy egy preambulumból önmagában nem következik semmilyen végrehajtható, számon kérhető intézkedés. A preambulumnak egyébként a jogban annyi jelentősége van, hogy ha van egy tételes jogi rendelkezés, aminek az értelme nem teljesen világos, akkor természetesen a normatartalom megvilágítására a preambulumot fel lehet hívni, de a preambulum önmagában nem fakaszt semmilyen joghatást.
Ne próbáljanak senkit megtéveszteni, és hagyjanak föl azzal, hogy preambulumban próbálnak elbújtatni olyan rendelkezéseket, amiket egyébként nem mernek - helyesen vagy helytelenül, de nem mernek - normatív rendelkezésekbe ültetni és különböző propagandafogásokra használják fel a preambulumot. Ez álláspontom szerint súlyosan sérti egyébként a jogbiztonságot.
Az 5. ajánlási pont alatt, amiről beszélt Gaudi-Nagy Tamás, az a meglepő hírem van a számára, hogy ezt a javaslatot természetesen támogatni tudjuk. Az, hogy elmaradt a megelőző 22 évben az igazságtétel, ez természetesen a rendszerváltás után kormányon volt politikai erők felelőssége. Hagyni kell ezt az őszintétlen játékot, amely homályosan arról beszél, hogy nem volt lehetőség az elmúlt 22 évben az igazságtételre. Az, hogy ilyen morális adósság halmozódott fel és ilyen morális válság van ma Magyarországon, ez az elmúlt 20 év vezető politikai erőinek felelőssége. Ez a Fidesz felelőssége is.
(23.30)
Amikor az igazságtételi törvényről szó volt, a Fidesz képviselt egy olyan konzekvens álláspontot, amely egyébként szemben volt azzal, amit a Zétényi-Takács-törvényjavaslat megvalósítani kívánt. A Fidesz vezérszónokai ebben az ügyben Szájer József és Orbán Viktor voltak. Akkor ne bújjanak önök itt mindenféle homályos mondatok mögé! Igen, az, hogy vannak elvarratlan szálak a XX. század magyar történelméből, a rendszerváltás után kormányon volt politikai erők közös felelőssége.
A 10. ajánlási pont alatt arra teszünk kísérletet, hogy az arányosság elvét, tehát a szükségesség és arányosság elvét átültessük itt a különböző nyugdíj-privilégiumokkal kapcsolatos rendelkezésbe, tehát hogy itt a vezető tisztségben eltöltött időhöz és az ilyen tisztségben eltöltött idő alatt szerzett jövedelemhez mérjük a csökkenthetőségét a nyugellátásnak.
A 11. ajánlási pont alatt javasoljuk azt, hogy a jóvátételnek, ami egy anyagi jóvátétel is kell hogy legyen - ezért nem értünk egyet azzal, hogy a kárpótlás lehetőségét el akarják zárni rövid időn belül -, ki kell terjednie azokra is, akiket nem életüktől, szabadságuktól fosztottak meg, hanem például bizonyos hivatások gyakorlásától. Például valakit az ügyvédi kamarából elcsaptak az 1956-os tevékenysége után, és ezért, mondjuk, semmilyen jóvátételt nem kapott. Arra is emlékeztetnék, amit itt Gaudi képviselőtársam említett a '45 utáni kitelepítésekkel kapcsolatban.
A 13. ajánlási számon próbáljuk picit konkretizálni azt, amire a törvényjavaslat utal. Itt az emberek élete és emberi méltósága az a két alapvető alkotmányos érték, amivel kapcsolatban felvethető egyébként az elévülés újranyitása, viszont egy súlyos tévedés, hogy a politikai okot az üldözés hiányához kapcsolják, és nem pedig a bűncselekmény elkövetéséhez. Ebből nagyon furcsa esetek keletkezhetnek, hiszen lehetett olyan, hogy valaki 1963-ban elkövetett egy rablást, és miután valakinek a rokona volt, ezért nem vették üldözőbe, politikai okból nem üldözték, de én azt gondolom, hogy legalábbis nem szerencsés, hogyha újranyílik ilyen esetben az elévülés. Másik esetben viszont, hogyha határt sértőt lelőttek, mondjuk, a 70-es években vagy a 60-as években, ezt az akkori jog szerint jogszerűen tehették meg. Tehát így ez a szakasz erre az esetre például nem hívható fel.
Egyebekben pedig úgy gondolom, hogy eltelt 22 év. Tehát azzal lehet érvelni, és a strasbourgi esetjog is érvel azzal, hogy a diktatúra ideje alatt a politikai okból nem üldözött cselekmények esetében nyugszik az elévülés. Viszont mi történik az elmúlt 22 évben? Ezzel hogyan számolunk el? Tehát logikailag felnyitható természetesen az elévülés úgy, hogy az elévülés elkezdődött ketyegni 1990. május 2-án, hiszen azok a körülmények, amelyek fennálltak 1990. május 2-a előtt, nem álltak fönn 1990. május 2-a után. Természetesen lehet arról beszélni, hogy ezért a politikai felelősség kit és hogyan terhel.
A 15. ajánlási pontnál ejtenénk szót az utódszervezetek, illetve az elődszervezetek vagyonáról. Szeretnék viszont még egy pillanatra visszatérni ahhoz, amit az 5. ajánlási pont kapcsán Gaudi képviselőtársam elmondott. Én azt gondolom, Tamás, annyiban sántít a történeti analógia az 1945-ös Németországgal, hogy 1945-ben, illetve 1945-öt követően úgy reagált részben a nemzetközi jogi fórum, később pedig a német jog, hogy közvetlenül a büntetést megelőző években került sor szörnyű népirtásokra, gyilkosságokra. Most eltelt 22 év, és nem csak 22 év telt el, nem az 1990-et közvetlenül megelőző években került sor a legnagyobb szörnyűségekre.
Arról nem beszélve, hogy azt azért szeretném megemlíteni, hogy a térség országaiban az utódpártokat nem tiltották be csak azért, mert utódpártok. Lengyelországban az utódpárt a mai napig működik. A megfelelő állampolgári bizalomvesztés övezi ezt a pártot, az állampolgárok ítélkeztek az utódpártokról a kelet-európai térségben. Sehol a térségben nem tiltották be ezeket a pártokat pusztán azért, mert utódpártok.
Azt gondolom, hogy a vagyon kérdése viszont valóban egy elvarratlan szál. Viszont hogyha már Gaudi képviselőtársam itt római jogi elveket emlegetett, 22 év után itt az összekeveredés római jogi intézményére is azért utalnék. Tehát túl azon, hogy egy meglehetősen sajátos helyzet állt elő 1989-90-ben, hogy szervezetek pusztán azért tartottak meg bizonyos vagyonelemeket, mert a kommunista diktatúra transzmissziós szíjaiként vagy a pártállami rendszer elemeiként vagyont birtokoltak, azóta részben erről a vagyontömegről különböző országgyűlési döntések rendelkeztek, másrészt ez a vagyontömeg összekeveredett olyan vagyonelemekkel, amiket ezek a szervezetek jogszerűen az elmúlt 20 évben szereztek meg.
Annyi kis, én azt gondolom, nem szemantikai különbségtételt tennék Gaudi képviselőtársamhoz képest, hogy egyszerűen arról volt szó a '89 előtti időszakban, hogy ezek a szervezetek kvázi állami szervezetként működtek. Pártállamról volt szó, aminek az volt a lényege, hogy a párt szervezetei, illetve a párthoz kapcsolódó különböző tömegszervezetek és az állami szervezetek nem váltak szét. Ez volt a pártállam lényege. Tehát nézőpontom szerint '89. október 23-án a pártállami szervezetek vagyona teljes egészében nemzeti vagyonnak minősült.
Az, hogy az új rendszer ennek a következményeit mennyiben érvényesítette, ezzel kapcsolatban lehetnek kifogásaink, csak nem lehet elmenni amellett, hogy az összekeveredés az elmúlt 22 évben megtörtént.
Szeretnék még szólni azokról a javaslataimról, amelyek viszont a törvény átmeneti jellegére vonatkoznak. Ezek a 29., 30. ajánlási számon található módosító javaslataim. Ezek arra vonatkoznak, hogy miután átmeneti törvényről van szó, a jogállami elveknek az felel meg, hogyha világos időhatárokat szabunk, ha világos időhatárokat szabunk, hogy például az I., II. cikkelyekből fakadó különböző törvényalkotási kötelezettségeknek a parlament meddig köteles eleget tenni, ha világos határidőt szabunk annak, hogy különböző büntetőeljárásokat adott esetben milyen időhatáron belül lehet megindítani.
Átmeneti törvényről van szó. Ha valóban az a cél, hogy világosan lezárjuk a múltat, akkor nem lehet bizonytalanságban tartani a jövőt, nem lehet olyan, hogy 10 év múlva is ugyanezeket a köröket rójuk.
Végezetül csak annyit szeretnék elmondani még, Szilágyi képviselőtársamra reagálva, hogy itt nem arról van szó, amikor én például itt a konszenzuskényszerről beszélek, hogy a negyvennyolc vagy nem tudom, éppen hány szocialista képviselővel kell megegyezni. Most tetszik, nem tetszik, van egymillió ember, aki rájuk szavazott. Tehát én pusztán csak arra szeretnék utalni, hogy akkor, amikor öt és félmillió tényleges választópolgárból egymillió választó szavaz egy pártra, akkor nem lehet úgy nekimenni a múlt lezárásának, az igazságtételnek, hogy azt mondjuk, hogy ennek az egymillió embernek az egyetértésére eleve nem számítunk.
Akkor, amikor itt egymásról beszélünk, bármelyik pártról, önökről, szocialistákról, Fideszről, rólunk, akkor nem pusztán az itt ülő képviselőkről van szó, hanem azokról a százezrekről és milliókról, akik ezekre a pártokra szavaztak. Tehát amikor azt mondjuk, hogy egy párt egyetértésére egy ilyen kérdésben nem számítunk, akkor tudjuk azt, hogy annak a legalább egymillió embernek az egyetértésére nem számítunk.
Én ezért érveltem amellett, és ez nem kollektív bűnösség kérdése, egész egyszerűen az elmúlt 20 évet nem lehet zárójelbe tenni; a Magyar Szocialista Párt kapott egy legitim felhatalmazást. Azokat a morális következményeket, amiket nagyon helyesen itt több képviselő felvet, meg lehet tenni anélkül, hogy ez a törvényjavaslat az egyik parlamenti pártot megbélyegezné.
Köszönöm szépen. (Vágó Gábor tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés