DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Remélem, hogy azért a fideszes képviselők fognak tapsolni. A 37. és a 47. ajánlási számokhoz szólnék hozzá, tudniillik, Román Sándor, aki nem Sándor, hanem István, a tevékenységét tovább folytatta, tehát nem elégedett meg a taxi-személyszállítással, hanem újra van szabályozva az autóbusszal végzett személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény is, továbbá a 47. ajánlási szám alatt a vasúti személyszállításra vonatkozó szabályok is újra vannak kodifikálva.

Túl azon, amit az imént már elmondtam, ezzel azért a következő probléma is van, egész pontosan a vasúttörvény van újraszabályozva, hogy a jó kormányzáshoz, államtitkár úr, azt gondolom, az is hozzátartozik, hogy az összetartozó jogterületeket egy egységben próbálja szabályozni a kormányzat. Ennek olyan kellemes mellékhatásai vannak, hogy például egy kormány politikája kiszámítható. Kiszámítható az állampolgárok számára, pontosan tudják előre látni azt, hogy mire számíthatnak, és nem utolsósorban a jogkereső közönség számára is áttekinthető az, hogy egyáltalán milyen normák, milyen törvények hogyan keretezik az életünket.

Ezzel szakítanak önök akkor, amikor nem egyszerűen egy salátában, összevissza képviselői javaslatokkal, módosító javaslatokkal bújtatnak el ilyen alapvető szabályokat, hanem gyakorlatilag képviselőkkel, képviselői módosító javaslatokkal végzik el azt a munkát, amit egyébként a kormánynak, illetve az egyes kormányzati szerveknek, minisztériumoknak kellene jogszabály-előkészítés címén elvégezni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu