ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gúr Nándor képviselőtársam, a legborzasztóbb az, hogy valamit nem akarok megérteni, vagy valamit nem tudok megérteni. Ha valamit nem akarok megérteni, akkor hiába bizonygatják, mert úgysem fogják tudni bebizonyítani. Ön akkor is feláll harminckettedszer, és ugyanezt el fogja mondani. Ennek nincs értelme, látja, képviselőtársam.
Én azt hiszem, hogy Horváth Zsolt precízen elmondta, hogy ebbe be lesz építve egy plafon, az összes többi esetben pedig, a képviselőtársam elmondta, hogy a nehéz helyzetben lévők, nehéz sorsúak, és meghatározott kereset alatt tulajdonképpen a térítésmentesség irányába megy el a dolog. Nem tudom, hogy ezen mit nem lehet megérteni egyébként. Az, hogy harminckétszer feláll és ugyanazt ismételgeti (Gúr Nándor közbeszól.), az nem vitaalap, önmagában nem vitaalap. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés