GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mint ahogy elhangzott Lamperth Mónika képviselőtársam részéről, tényleg ehhez oly sok módosító indítványt kellene benyújtani, kellett volna benyújtani, hogy szinte lehetetlen lenne olyan törvényt készíteni belőle, ami a köztisztviselők, a közszolgálati tisztviselők javát szolgálja.
Elnök úr, a 15., 16. pontokat fogom érinteni. Tudom, hogy nem kell a kétpercesben, csak azért jelzem, hogy érezhető legyen, hogy körülbelül mi felé közelítek.
Ennek a törvénytervezetnek az alakulásánál én azt tapasztalom, hogy egyfajta zsákmányszerző, egyfajta harácsoló és az önös politikai érdekeket szem előtt tartó folyamatok érvényesültek. Ez már 2010. VII. hónapban is felütötte a fejét, akkor, amikor a kormánytisztviselőket érintő törvénytervezet elfogadására sort kerítettek. Emlékeznek képviselőtársaim arra, amikor két hónap alatt indokolás nélkül ki lehetett rúgni az embereket, majd amikor az Alkotmánybíróság ezt kifogásolta, nem adott helyt a dolognak, akkor önök kitaláltak egy még szebb kategóriát, hogy ha a vezetőjének a bizalmát valaki elveszíti, akkor a jogviszonyát meg kell szüntetni. Ez az az objektív kategória, objektív fideszes kategória, ami tele van szubjektivitással.
Az új munka törvénykönyvének a beépítése zajlik gyakorlatilag most a közszolgálati joganyagba, ez üti fel a fejét mindenhol, akár a 15. módosítási ponton keresztül is, ahol a jogviszony felmentéssel akkor szüntethető meg, hogyha méltatlanná válik valaki a hivatalára. Na szóval, itt el lehet kezdeni beszélni arról, hogy a méltatlanná válásnak hol vannak az objektív kapaszkodói, melyek azok az esetek, amikor méltatlanná válik valaki. Majd kíváncsi leszek képviselőtársaim álláspontjára.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés