GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Rétvári Bence képviselőtársam, államtitkár úr, a szakszervezetek ma is ugyanolyan fontosak, mint amilyenek két héttel ezelőtt voltak a Szocialista Pártnak.
Hozzá szeretném tenni, hogy persze számolni tudni kell: hat konföderációból három írta alá azt a megállapodást, amiről önök beszélnek oly büszkén. (Dr. Józsa István: Túl akarják élni ezt a terrort.) Azt is hozzá kell tenni, hogy ebből kettő folyamatosan a kiválasztottak köréhez tartozott az első pillanatoktól kezdve, és a harmadikat is úgy csalogatták az asztalhoz, hogy "gyertek, valamit talán kitalálunk".
Egyébként nem a munka törvénykönyvét hitelesítették, hanem a kollektív munkavállalói jogviszonyt érintő és a munkaviszonyt érintő kérdésekre adtak támogatást; csak azért, hogy tiszta és világos legyen azoknak is, akik nem foglalkoznak olyan mélyen a dologgal.
A szakmai lojalitás kérdése tekintetében pedig azt szeretném mondani, hogy akkor szakmai lojalitásról beszélni, amikor olyan törvényt szülnek, amely arról szól, hogy nem objektív kategóriák alapján, mérhető kategóriák alapján rugdoshatják ki az embereket, hanem a vezetői bizalom elvesztése alapján történhet mindez meg, akkor az csúfos kinyilatkoztatás. Hiszen önök eleve félelemben és kiszolgáltatottságban tartják a közszolgálati tisztviselőket, ez a helyzet pedig azt hozza magával, hogy igazából a szakmai lojalitás egészen más irányba vezet el, az egy mély meghajlás felé vezető út megrajzolásával párosul.
Tudja, államtitkár úr, amiről Vágó képviselőtársam szólt, csak szeretném megerősíteni, hogy reálbér-növekedésről beszélnek, azt mondták, mindenkinek jobb lesz, majd utána azt mondták, senkinek nem lesz rosszabb. Azt nem tudom, hogy, mondjuk, itt majd a közszolgálati tisztviselőket érintően a közszolgálatban is bérkommandókat fognak-e kiküldeni, vagy hogyan fog működni ez a rendszer. Rogán Antalnak lesz újabb szerepe ezekben a történetekben?
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés