GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A 7. ajánlási ponttal kapcsolatosan, amely a 2. § (1) bekezdés a) pontját módosítaná, szeretnék két mondatot megfogalmazni.
Gyakorlatilag arról szól a módosítás, hogy ki az, aki jogosulttá válik a megváltozott munkaképességű személyek ellátására, milyen feltételek mellett válik jogosulttá, és milyen társadalombiztosítási időtartam szükségeltetik hozzá. Ennek a hátterében az húzódik meg, hogy megítélésünk szerint igen hosszú az az időtartam, 1095 napos, amely az eredeti törvénytervezetben megfogalmazásra kerül ahhoz, hogy a jogosultságot el lehessen érni. E tekintetben fogalmazódott meg az a 420 napos társadalombiztosítási biztosított időszak. Erre szeretném a kormány figyelmét felhívni.
A másik a 19. módosítás, ahol a rehabilitációs szolgáltatások kereteihez illesztetten mondjuk, valljuk azt, hogy biztosítani kell a megváltozott munkaképességű személyeket érintően vagy hozzájuk rendelten a személyre szabott szolgáltatások létét, illetve a személyre szabott rehabilitációs célú munkaközvetítés megvalósítását. Ez alapjaiban azért fontos, mert egyébként is, hogyha végiggondoljuk a munkaerőpiac háttérintézményei szolgáltatási rendszerének a működtetését, akkor, ha nem megváltozott munkaképességű emberekről beszélünk, akkor is tisztán és világosan látszik, hogy a személyre szabott szolgáltatóknak van létjogosultsága és hatékonysága, hát még ezekben az esetekben.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés