JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy mindenekelőtt azt az örömömet fejezzem ki, hogy ön válaszol erre a kérdésre, részint azért, mert egy beregi képviselő, beregi ember egészen pontosan tudja, hogy azt, amit én most feltenni szándékozok, nem egyszerűen csak az ellenzéki retorika, hanem nagyon sokszor a tények alapozzák meg.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései, intézményei nagyon-nagyon nehéz helyzetben vannak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakói nagyon-nagyon nehéz életkörülmények között élnek, és miközben a kormány a kommunikációban folyamatosan győzelmet említ a nemzetközi pénzvilággal, a munkahelyteremtéssel és sok minden mással kapcsolatosan, aközben sajnos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei emberek élethelyzete, életkörülményei nem változnak. Olyan kényszerintézkedések sokaságára kerül sor a különböző intézményeknél, önkormányzatoknál, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.

Elképzelhetetlen volt az, hogy közalkalmazottaknak ne fizessenek hónapokon keresztül, elképzelhetetlen volt az, hogy egyetlenegy fűtött helyiség egy településen az önkormányzat egy szobája, ahova iskolába járnak a gyerekek, elképzelhetetlen volt az, hogy egy önkormányzatnak magánszemélyek irányába kellett úgy inkasszót benyújtani, hogy előzetesen figyelmeztetést nem fogalmaztak meg, aminek eredményeképpen nagyon-nagyon sok ember került nehéz helyzetbe. Miközben tehát a kormány látszólag és a kommunikációja szerint folyamatosan győzelmeket arat, aközben az emberek ezt nem érzik.

Tisztelettel kérdezem az államtitkár urat, megkímélve őt attól, hogy az elmúlt nyolc évről megemlékezzen, ezért nagyon szerényen, hogy tudniillik van-e a kormánynak Kelet-Magyarország fejlesztésére vonatkozóan stratégiája, összehangolt elképzelése arra vonatkozóan, hogy ne csak az országos médiában, hanem helyben is érezhető legyen az, hogy jobb, erősebb, normálisabb életkörülmények között élnek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu