KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm, elnök úr. Megnyugtatom Vágó Sebestyén képviselőtársamat, a túlgondoskodó államnak ezennel vége. 2012-ben, ha ezek a törvények, a szociális törvény módosítása és ez a salátatörvény-csomag életbe lép, akkor itt nem lesz túlgondoskodó állam, csak éppen az a probléma, amit ön is mondott, hogy ennek ellenére nem lesznek az emberek arra ösztönözve, hogy valamilyen módon saját öngondoskodásukról tegyenek tanúbizonyságot.

Ezek lennének azok a módosító javaslatok, amelyekre igyekeztem fölhívni a figyelmet, amelyek áthidaló megoldást nyújthatnának a bajbajutott embereknek. Mert mi abból indulunk ki, hogy az emberek dolgozni akarnak, ha tudnak. Ha van lehetőségük, akkor dolgozni akarnak. Ellenösztönző az a segélyrendszer, az ellátási rendszer, amely nem teszi lehetővé, hogy megérje elmenni legálisan dolgozni, időszaki, idénymunkákat elvállalni, amikor erre lehetőség van. Azért, mert akkor kénytelenek lemondani arról a biztos bevételről, ami az idénymunkán túl is rendelkezésre ál. Ezek azok a módosító indítványok, amelyekből legalább tízet benyújtottam ehhez a törvényjavaslathoz is, illetve korábbiakhoz is, amely pontosan ezt tenné lehetővé, ebből a segélycsapdából segítené az embereket kijönni, hogy érdemes legyen elvállalni munkát.

Azt gondolom, ez lenne az, ami a túlgondoskodó állam végét valóban jelentené, ami azt segítené elő, hogy az emberek ne legyenek kénytelenek szociális kártyán vagy segélyen élni.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu