NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Újabb feszültség a Fidesz-frakcióban, Lázár János úr - legalábbis a sajtó információi szerint - még a szőnyeg szélére akarta állítani ezeket az urakat.
Három kérdést tettem fel. Hogy érezték magukat az urak? Biztosan jobban, ha nem pattant volna ki a botrány. Biztos jobban, ha egyébként nem ezen gondolkozna el egész Magyarország, hogy egyébként amíg ezekben az intézményekben fagyoskodnak a gyerekek, ők mit csinálnak a nyári luxusban.
Második kérdésem az volt, hogy mennyibe került ez az adófizetőknek. Körülbelül hozzávetőleg 10 millió forintjába, de 10 millió magyar ember gondol ezekre az emberekre, higgye el nekem, és magukra is, akik egyébként beállnak mögéjük. Ugyanis, miniszter úr, vétkesek közt cinkos, aki néma. Azt gondolom, hogy nem kellett volna bevállalni és elvinni ezeknek az embereknek a bűnét, hanem azt kellett volna mondani magának, amit Lázár úrnak.
Ha lehetne, akkor a válaszát nem fogadnám el, de ez azonnali kérdés. Szégyen! (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés