BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! El kell mondanom önöknek a vélekedésemet, mert mi, Békés megyei képviselők nagy gondban vagyunk.

Először is azzal kezdem, hogy a 2012. évi költségvetés tervezése kapcsán nagyon sok megfontolandó és hasznos javaslatot terjesztettek be ellenzéki és kormánypárti képviselőtársaim, itt csak az a baj, hogy a költségvetés logikája szerint valaminek a rovására lehet ezeket a hasznos ötleteket megvalósítani, valahonnan el kell venni ahhoz, hogy rájuk fusson pénz. Nagyon el kell gondolkodnunk az év során a tekintetben, hogy ezekből a hasznos javaslatokból a kormányzat, a kormányzattöbbség miket tud majd megvalósítani, és lesz-e rá egyáltalán lehetőség, hogy ezek megvalósulhassanak.

Nagy gonddal küszködik az ország, és nehéz dolga van a kormánynak - ezt senki sem irigyli -, de nincs ezzel egyedül önmaga, hisz Európa, Európa országai, kormányai és az egész világ a 2012. évi költségvetés és egyáltalán a pénzügyi és a gazdasági rendszer gondjaitól terhesek. Magyarország annyiban különbözik tőlük, hogy nagy az örökség, az adósság, a bizonytalanság, az instabilitás, és tudják, a kiadások között és a kiadások mögött emberek állnak, mégpedig dolgozó emberek; a bevételek mögött - amelyek szintén fikciók - több esetben a gazdaság, a világgazdaság és a pénzügyi rendszer. Azt szerettem volna a mondandómmal mondani, hogy nagy az instabilitás a világban, hisz a korábbi rendszer, amely elsősorban a neoliberális gazdaságpolitikát vallotta, az egész világot jól eladósította.

A módosítókra visszatérve, amelyeket magam is tüzetesen átolvastam, nyilvánvaló, hogy érdekek húzódnak meg mögötte - mondhatom azt is, hogy nagyon helyes, okos érdekek húzódnak meg a módosító javaslatok mögött -, értékek, fontos dolgok húzódnak meg mögöttük, és persze előfordulnak kevésbé fontos dolgok is. Ma nagyon sok javaslatról nagyon értékes hozzászólásokat hallottam.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Békés megyei képviselőként be kellett látnunk azt - pontosan arra utalva, amiről az imént szóltam -, hogy az M44-s indításához valahonnan el kellene venni a forrást és a pénzt. Nincs ilyen lehetőség, így kénytelenek voltunk tudomásul venni azt a kérést, hogy vonjuk vissza az indítványunkat, a módosító javaslatunkat, amelyben rezerválni szerettünk volna forrást az M44-esre Békés megye gazdasága érdekében, az ott élők felemelkedése érdekében, hogy kezdődjön el 2012-ben az M44-es építése, de megvallom őszintén, hogy nem mertünk hozzányúlni azokhoz a költségvetési tételekhez, amelyek az állami költségvetésben tervezettek, mert ez kárt okozott volna az országnak. Mi fakad ebből?

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bizakodó típusú ember vagyok. Nem mondhatunk le az M44-es építéséről, viszont a módosító indítványunkról le kellett mondanunk; tudomásul kellett vennünk a kormány kérését, mert valamely nagyon fontos érdeket sértett volna az M44-esre rezervált összeg. Bizakodó ember lévén úgy gondolom, hogy meg kell találnunk 2012-ben a lehetőséget arra, hogy erre a fontos tételre és beruházási elképzelésre forrásteremtéssel, forrásszerzéssel és a strukturális átalakítások kapcsán pénzt, forrást tudjunk szerezni, hogy az a nagyon fontos beruházás elindulhasson a következő évben, 2012-ben. Arra kérek tehát mindenkit, hogy ha a kormány nem tudta támogatni a javaslatát, egész évben dolgoznunk kell azon - és nagyon fontos strukturális, rendszerszemléletű átalakítások vannak napirenden olyan törvényjavaslatokra, amelyek nagyon megfontolttá teszik az állami közpénzek felhasználását -, hogy mindenre csak pontosan annyit költsünk, mint amennyi szükséges, és az legyen üzemgazdaságilag is hatékony, ezért rendszerszemléletű átalakításról szólnak a törvényjavaslatok.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Magyar Köztársaság, Magyarország 2012. évi költségvetése gyakorlatilag egy kalkuláció, amelyben még nagyon sok rendszer és alrendszer bázisszemlélettel működik. Ha sikerül konszenzussal azokat a nagyon fontos törvényeket elfogadni, amelyek az elavult alrendszereket átalakítják, bízvást gondolom azt, hogy okosabban tudjuk elkölteni és felhasználni az állampolgárok által befizetett adóforintokat 2012-ben és az azt követő években.

(12.00)

Meg tudjuk teremteni azoknak a hasznos javaslatoknak a forrását, amelyekről tisztelt képviselőtársaim az ellenzéki padsorokból is sok mindent elmondtak és javasoltak. Nem szabad letenni róluk, ha ezeket továbbra is fontosnak tartjuk, keresnünk kell a forrásokat, meg kell teremtenünk hozzá a pénzt, hogy teljesülhessenek ezek a fontos elképzelések.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy dologban hallgatva a vitát, nehéz különben azoktól tanácsot kérni és elfogadni, véleményüket is egyáltalán értékelni, akik 12 éven keresztül kormányozták az országot. Elmondtam azt, hogy a jelenlegi gondunk a nagy örökségben, az államadósságban annak terhei közt van. Úgy gondolom, hogy hiteltelen az az érvelés, az a politika, amelyet az elmúlt 8 év kormánypárti képviselőitől hallhattunk, hisz ezt az állapotot, amelyben most vergődünk és 2012-re is béklyót tesz, fékezi az elképzeléseink, helyes törekvéseink, a kormány elképzeléseinek megvalósítását... - egy nagyon fontos momentuma van, mégpedig az ország adósságának megduplázása. Ez akkora terhet jelent az állami költségvetésnek, hogy ebben ropog és recseg a 2012. évi költségvetés is.

Úgy gondolom, hogy a hiteles javaslatokra kell koncentrálnunk, és figyelnünk kell arra, hogy év közben azok megvalósításáról nem letéve keressük együtt a forrásokat a strukturális változások kapcsán is, és a forrásszerzés alatt pedig az uniós források még ésszerűbb és még okosabb felhasználását értem. Mi is abban bizakodunk, hogy a kormány tárgyalása az M44-es módosító indítványával kapcsolatban... - a kormány sikeres tárgyalásokat folytat az uniós fejlesztési források felhasználásával, és lehetőséget biztosít 2012-ben, hogy igaz, hogy nem az állami költségvetés saját bevételei és kiadásai terhére, hanem az uniós források terhére az M44-es Békés megye, Csongrád és Bács megye érdekében mihamarabb elkezdődhessen.

Ennek reményében köszönöm az önök javaslatát, és kérem, hogy munkálkodjunk azon, hogy a 2012. évi költségvetés megfontolt, sikeres, okos és bölcs legyen. Ehhez viszont az is szükséges, hogy azok a strukturális változások tehát rendszerszemléletű átalakítások, azonkívül sarkalatos törvények, amelyek ezekhez szükségesek, elfogadásra kerülnek.

Egyet szeretnék még mondani a 2012. év költségvetésével kapcsolatban. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az első sarkalatos törvény ebben az országban az Állami Számvevőszék felállítása és jogosítványainak kibővítése. Igen, ezekkel a pénzekkel, amelyeket betervezünk 2012-re, el kell tudni számolni, és ellenőrizni kell, mert tartozunk Magyarországnak.

Köszönöm szépen, kedves képviselőtársaim, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu