DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Három indítványhoz szeretnék kommentárokat fűzni. Ezekben közös az a vonás, hogy egyik sem igényel pénzmozgatást, pontosabban: pénzmozgatást igényel, de nem jelent terhet a költségvetés számára, nem növel hiányt, és nem rövidít meg senkit sem.
Az első indítványom az ajánlás 1. pontjában szerepel. Ez egy részben szemantikai probléma, részben azért annál több: nomen est omen. Miről tárgyalunk most már a második körben? Hivatalosan Magyarország jövő évi költségvetéséről, de ha ennek a dokumentumnak a tartalmát megnézzük, amiről itt szó van, akkor ez nem Magyarország költségvetése. Magyarország sokkal több annál, mint amiről mi beszélünk, hála istennek egyébként, hogy sokkal több annál. Magyarországnak része többek között a piaci szféra, sőt a magánháztartások, de még ha leszűkítem ennek a költségvetési törvényjavaslatnak a címét a központi szférára vagy a közszférára, kormányzati szektorra, akkor sem állja meg az elnevezés a helyét, mert itt valójában csak az államháztartás központi alrendszeréről beszélünk, még az államháztartásról sem beszélünk teljes körben, hiszen 3200 helyi önkormányzatnak a költségvetéséről sincs most szó.
Azt gondolom, hogy ezt a nagyvonalú vagy kicsit talán szerénytelen címet, amit ezt a törvényjavaslat visel, kicsit szolidabbra kellene venni, és arról beszélni, olyan címet adni neki, ami a tartalmat fedi. Ugye, azt mondják az angolok, hogy state budget, az állam költségvetése, vagy a németek azt mondják, hogy Staatshaushalt, szintén állam. Tehát még ha "a magyar állam költségvetése" címet viselné, azt mondanám, hogy akkor én nem kekeckedek, azt mondom, rendben van, de az, hogy "Magyarország költségvetése", egyszerűen nem igaz. Ez lett volna a javaslatom tartalma, és volt egy szerény javaslatom is, hogy hogyan kéne ezt nevezni, minek nevezzelek - Petőfi után szabadon.
A másik gondolatom az ajánlás 6. pontjához kapcsolódik. Itt pedig arra teszek kísérletet, hogy ennek az ominózus országvédelmi alapnak, aminek egyre nagyobb jelentősége van vagy lesz - hiszen némi túlzással már el is költötte a kormány arra való tekintettel, hogy elmozdultak a sarokszámok, a gazdaságpolitikai sarokszámok -, már megvan a helye. Nem is vitatom ezt, noha nem vagyok tartalékpárti elvi okok miatt, amit most nem fogok kifejteni, de ezt az országvédelmi alapot úgy kellene felhasználni, hogy amikor időszerűvé válik ennek a felhasználása, elköltése, akkor szíveskedjék a kormány a parlament elé hozni azt a javaslatát, amelyben közli a parlamenttel, hogy most időszerű erre, arra, amarra ezt felhasználni, és az Országgyűlés döntsön arról - legalább formailag, ha tartalmilag nem is -, hogy ez a hatalmas összeg mikor, milyen célra lesz felhasználva.
Enyhén szólva luxus azt megengedni - ha komolyan vesszük a hatalmi ágak egyensúlyát és az Országgyűlésnek mint a legfőbb népképviseletnek a költségvetési jogát -, túlzás azt megengedni, hogy a kormány ekkora összegek fölött saját hatáskörben rendelkezzék. Amennyiben a kormányoldal ezt természetesnek veszi, azt mondom, lelke rajta, rendben van, de a többségi oldal ne fossza meg az Országgyűlés ellenzéki oldalát attól a jogától, hogy legalább az ellenzéki oldal az ellenőrzésnek ezt a fajta módját gyakorolhassa a közpénzek fölött. A javaslat lényege tehát az, hogy szíveskedjék a tisztelt kormány olyan módosítást végrehajtani a törvényjavaslatban, illetve a parlament úgy fogadja el, hogy ezt az összeget a kormány mutassa be az Országgyűlésnek, mielőtt elkölti.
A harmadik kommentárom, elnök úr, szintén szakmai természetű, mégpedig az elszámoltatási kultúránk javítását célozza. Arról van szó, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumnak a pénzügyi beszámolóját, a 2010. évről szóló pénzügyi beszámolóját az Állami Számvevőszék ismét nem hitelesítette, mint ahogy a 2009. évről szóló pénzügyi beszámolóját sem hitelesítette, tehát itt valami gond van a tárca központi igazgatásában, valamiféle elszámolási probléma van, amit én részleteiben nem ismerek, de a Számvevőszék ezt leírta a jelentésében, és nincs reparálva ez a hiányosság. Ez egy lényeges hiba, mert ha nem lenne lényeges hiba, akkor a Számvevőszék adott volna egy hitelesítő záradékot, egy elfogadó nyilatkozatot, ezzel szemben elutasító záradékkal látta el a tárca 2010. évi beszámolóját.
Szeretném valamilyen módon kikényszeríteni vagy arra késztetni a tárcát és magunkat is, hogy tegyék már rendbe az elszámolásokat, vagy ezeket a beszámolási problémákat javítsák ki. Ezért aztán azt javasoltam, hogy a tárca költségvetésén belül céltartalékot képezzen az Országgyűlés, amely céltartalékot akkor használhat föl a tárca vezetése, a miniszter, ha a múlt évről szóló pénzügyi beszámolóját úgymond kijavítja, vagy ne adj' isten, újra elkészíti - nem tudom, a feladat mekkora horderejű -, és amennyiben ezt a kijavított, reparált pénzügyi beszámolót a Számvevőszék auditálja és hitesítő záradékkal látja el; akkor és csak akkor a tárca céltartaléka felszabadítható és felhasználható, és akkor talán megtanulja ez a tárca is meg rajta keresztül mindannyian, hogy az elszámolási kultúránkat milyen módon lehetne magasabb szintre emelni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés