DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Alapkérdés az önkormányzatoknál a feladatok és a hatáskörök telepítése, ennek korrekt megosztása az állam és az önkormányzatok között. Értem az államosítási törekvést, de nem tudom megérteni. Ehhez két dolgot hadd jelezzek! Végigkísérte az önkormányzatiságot a feladat és hatáskör differenciált telepítésének a követelménye. Erre vonatkozóan van egy olyan szabály a tervezetben, hogy a gazdasági teljesítőképesség alapján differenciál. Nincs meg az, hogy milyen egzakt mutató, mértékegység alapján, és mennyiben lehet kiszámíthatóvá és működőképessé tenni. Megjegyzem, garanciális jelentőségű dolog, hogy csak törvényi felhatalmazáson alapuló rendelkezés szabályozhatja ezt a dolgot.

A másik ilyen dolog: szóba került már a korábbi vitában a feladatátvállalás ügye, a helyi közügyek körének kiteljesítése kapcsán. Ennél pedig az a gumiszabály van benne, hogy gazdaságosabb feladatellátással vagy az országos átlagot meg nem haladó költséggel szabályozza. Ki határozza meg, hogy milyen normatív aktus fogja ezt meghatározni? Ez elég tág teret ad a szabályozás tekintetében, s talán még az önkényességnek is. Javaslom azt, hogy ha nincs jogszabályban rögzítve egyértelműen, akkor a törvényességi alapja is megkérdőjelezhető ennek az ügynek, ennek a dolognak, hogy ezt egzaktan, korrekten, konkrétan határozzák meg.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu