DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy itt az írásban bejelentkezett hozzászólók között már eddig is sokan szerepeltek, miután én gombnyomásos hozzászóló vagyok, ebből következően most egy nagyon rövid hozzászólást fogok tenni, lévén, hogy a Fidesz által elfogadott időkeret nem nagyon teszi azt lehetővé, hogy a Magyar Szocialista Párt valamennyi képviselője megfelelő időkeretben hozzá tudjon szólni ehhez a vitához, és láthatóan a kormánypártoknak még nagyon magas időtartam van arra, hogy ők hozzá tudjanak szólni, és nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy a végén a Szocialista Párt ne tudjon reagálni a közben elhangzott hozzászólásokra. Úgyhogy köszönöm szépen a szót, elnök úr, én a következő hozzászólással megvárnám, amíg a kormánypártok élnek a lehetőségükkel.
(11.40)
Sajnos, nekünk a vitában kifejtett aktivitásunk miatt az időnk elfogyóban van, öt percünk van mindössze a továbbiakban. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy milyen nem demokratikus módon csinálja az Országgyűlés ennek a költségvetésnek az elfogadását (Manninger Jenő: Egy percet feleslegesen beszéltél!), hiszen nem volt arra példa a korábbi években, hogy a költségvetés részletes vitája időkeretben, azaz korlátozott hozzászólási lehetőségek mellett zajlódjon - helytelen ez is. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Beszélj még! - Derültség a kormánypártok padsoraiban.)
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés