DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért vártam, ahogyan a hozzászólásban kiderült, mert a vitában sajnos nagyon kevés idő áll rendelkezésre, és noha az imént a fideszes képviselők zúgolódtak és morgolódtak amikor ezt szóvá tettem, de azért azt gondolom, úgy korrekt, hogy még egyszer elmondjuk, hogy nem volt arra példa korábban, hogy a költségvetés részletes vitája időkeretben zajlódjon, és az időkeret ne adjon lehetőséget arra, hogy a képviselők valamennyi érintett indítványról érdemben tudjanak beszélni.
(12.10)
Ez most fordul elő először, ez a demokrácia kellő sérelmét jelenti természetesen.
De a költségvetés igazi tartalmáról szólva ugyanakkor szeretném egyértelművé tenni, a 7. és 8. számon szereplő indítványok kapcsán szeretném megerősíteni azt, hogy olyan indítványokat fogadott el a költségvetési bizottság, amelyek bizottsági indítványként azt szolgálnák, hogy a következő év bizonytalanságait figyelembe véve csak a szeptemberi európai uniós várható becslési adatok nyilvánosságra kerülését követően lesz lehetőség arra, hogy a tartalékokhoz hozzányúljon a kormány. Így szól maga az indítvány.
Ugyanakkor eléggé nyilvánvaló, hogy a költségvetési tervezéskor figyelembe vett növekedés elmaradása, amelyet lényegében már minden szakértő tényként kezel Európában és Magyarországon is, valamint a tévesen számolt forintárfolyam miatt úgy gondolom, hogy ma már ezek a tartalékok nem állnak rendelkezésre, ma ezek a tartalékok már elszálltak, ezek a tartalékok felhasználásra kerültek. Már a miniszter úr is azt mondta a legutóbbi nyilatkozatában, hogy ez a bizonyos benyújtott költségvetés 0,5 százalékos növekedésig számít bombabiztosnak. Ha a 0,5 százalékot nem éri el a növekedés, arról nem nyilatkozott. Nyilvánvalóan akkor már nem tekinthetők ilyen értelemben biztosnak ennek a költségvetésnek a keretei.
Ezért azt gondolom, hogy a benyújtott indítványok kapcsán érdemes még a belső átcsoportosítások során a parlamentben az MSZP-frakció által benyújtott indítványok egyikét-másikát figyelembe venni. Nem sok ilyen indítvány született, és nem sok ilyen indítvány van benyújtva jelen pillanatban. A képviselőtársakkal közösen még néhány indítvány benyújtására sor került a meghirdetett határidőig, mármint a Ház döntése alapján meghirdetett 12 órás határidőig.
Ezzel együtt egy nagyon bizonytalan, nagyon gyenge lábakon álló, és egy nagyon sok kockázatot hordozó költségvetés elfogadására készül a többség, illetve szavazta meg ennek a számait 29-én a többség. Úgy gondolom, hogy Magyarország számára sok-sok bizonytalanságot és sok-sok keservet fog még jelenteni az, hogy ilyen módon fogadtak el ilyen tartalmú költségvetést.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés