GELENCSÉR ATTILA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 247-eshez szeretnék hozzászólni elsőként, amely arról szól, hogy az önkormányzati képviselő megbízatása megszűnik abban az esetben, ha egy évig nem vesz részt a képviselő-testületi ülésen. Akik láttak önkormányzati testületet közelről, azok bizonyára nagyon szomorú tapasztalatokról számolhatnak be. Én magam is voltam tagja olyan képviselő-testületnek, ahol egész cikluson keresztül nem vett részt a munkában az egyik képviselő, és nem lehetett tenni semmit ellene.

Itt előttem már elmondta Czira Szabolcs képviselőtársam, én csak hangsúlyozni szeretném, hogy Somogyban fájóan eluralkodott az előre aláírt lemondó nyilatkozatok intézménye, ezért a közjegyző előtt tett lemondás intézményét támogatni tudnám, és a tisztelt Házat ösztönözném arra, hogy valóban egy rendje, rendezett formája, egy jogi formája legyen ennek az ügynek.

Támogatni tudom azt is, hogy a képviselő a polgármestertől szerezzen információt és kaphasson tájékoztatást. Nagyon sok rosszízű történet kering azzal kapcsolatban, hogy a képviselők járják a hivatalt, ebbéli jogosítványukra való hivatkozással zaklatják a hivatali dolgozókat, és egyébként ezekből az információkból gyakran félinformációkat gyártva csúsztatásokkal megjelennek a helyi médiában.

Érdekes felvetés, és nem tudom pontosan, hogyan fogjuk ellenőrizni, ha ezt a Ház elfogadja, hogy köteles rendszeresen kapcsolatot tartani a képviselő a választóival, illetve évente egyszer beszámolni a munkájáról. Mindenféleképpen érdekes felvetésnek találom, a szankcionálását pillanatnyilag még nem tudom elképzelni, de az biztos, hogy valami kontroll nem ártana ebben a tekintetben. A kistelepülések érdekében, ami Somogyban sok van, a saját választókerületemben több mint hatvan, üdvözlöm, ha elfogadnánk, hogy háziorvos és gyermekorvos is lehet képviselő-testületi tag. Pici falvakban, mondjuk ki, gyakran az egyetlen notabilitás. Szerintem egy nagyon nagy adóssága a törvényhozásnak, hogy a polgármesteri illetményeket nem szabályozta, anomáliák sorát tudnám mesélni, amikor egész pici falu polgármestere sok százezer forintot visz haza havonta, majd a ciklus végén, egész éves szabadságát megváltva fejezi be a ciklust.

Lenne még néhány gondolatom, de úgy látom, hogy az időkeretünk elfogyott. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu