HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az eredeti ajánlási kötet szerint a 400-as ajánlási pontot viselte ez a módosító indítvány, a jelenlegiben, azt a tájékoztatást kaptam, hogy a 637-es, de pontos számot akkor fogok tudni mondani a képviselőtársamnak, hogyha én is a saját frakcióirodámról megkapom az ezzel kapcsolatos információt, mert a költségvetési módosító indítványaink egyszerre lesznek benyújtva.

Nagyon szépen köszönöm azt a támogatást, amit a szavaiból hallottam. Valóban, én úgy gondolom, hogy sok mindenben vitatkozhatunk ebben a Házban, erről szól ez a mai nap is, hogy gazdaságpolitikai kérdésekben próbálunk közös nevezőre jutni, de én azt gondolom, hogy ez mindenek felett kell hogy álljon. Tehát az élet védelme az nem lehet soha vitatéma, soha nem lehet vita közöttünk, és ez lehet a valódi együttműködés, amit az önök kormánya is meghirdetett. Ez lenne az az alap, amiről újra lehetne építeni Magyarországot. Nagyon szépen kérem, hogy támogassák így a javaslatunkat.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu