PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hegedűs Lorántné képviselő asszony hasonló tárgyú módosító javaslatával, kapcsolódó módosító javaslatával kapcsolatban kérdezem, hogy egyrészt hol találom, segítsen nekem abban, hogy ez meglegyen. Ugyanis a két javaslat nyilvánvalóan nagyon szorosan összefügg, egészen pontosan úgy szól, hogy ugyanazt a 400 millió forintot kívánja elvenni, de a különbség a kettő között az, hogy más-más célra rendeli, ha jól értem, ott különböző iskolai célok szerepelnek, nyilván ez is a gyermekeket illeti, míg nálunk az örökbefogadás vagy az örökbefogadói gyes, gyermektáborok támogatása és a többi, és a többi.
Nyilvánvaló, hogy keresztény ember nem pénzelheti az abortuszt, keresztény képviselő nem támogathatja a küretet, a művi beavatkozást. Ez elvi, szilárd és megingathatatlan meggyőződés. Itt a lényeg az, tekintve, hogy az Egészségbiztosítási Alap biztosítási alapon finanszírozza ezeket a beavatkozásokat, itt azt kell látni, hogy nemcsak a szociális kérdésről beszélünk, hanem mindarról az egészségügyi kockázatról, ellehetetlenülésről, amit egyébként a szociális helyzet vált ki. Hiszen hogyha valaki képtelen fenntartani a szociális körülményei folytán az életvitele során a gyermeket és a családot, akkor az olyan egészségügyi károkat is jelenthet, amelyek nem csak a hagyományosan ide értett, az anya vagy a magzati kockázatot jelentik. Ehhez hozzátartozik tehát, hogy az egészségbiztosító ugyanúgy elvégzi ezeket a beavatkozásokat, ha mégis szükséges, mint ahogy elvégzi például bűncselekmény esetében, nemi erőszak esetében is, vagyis finanszírozza.
Tehát ezzel kevesebb nem lesz sajnos, illetve azáltal lehet kevesebb, hogy mégis erre nincsen külön a költségvetésben jegyzett forrás. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés