PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Gőgös Képviselőtársam! Tudja jól, hogy nem szoktam agárkérdésekbe beleszólni, mert nem értek hozzá, tehát nyilván nem ezért jelentkeztem, hanem azért, mert idekevert ebbe a vitába a határon túli magyarok ügyében és a napirend előtti felszólalásom kapcsán.
Én láttam ezt a módosító indítványt, és támogatni is tudnám, ha csak arról szólna, hogy a határon átnyúló vidékfejlesztési feladatokra ad több pénzt, 20 millió helyett 24-et, 44-et összesen. Egyetértek azzal, hogy biztos, hogy kevés, mert egy pillanat alatt elköltjük olyan ügyekre, mint a határon túli piacra juttatás, temékfejlesztés s a többi.
Csak az a baj, amit képviselőtársam is mondott az imént, hogy az osztatlan földtulajdon kiméréséből veszi el, illetve az a bajom vele, hogy még olyanokra ad, amiket én magam nem tudok ilyen formában támogatni. Megmondom: a természetvédelmi pályázatok, az agrár-kutatóintézetek, tanüzemek s a többi. (Gőgös Zoltán: Elég nagy baj!) Ha önállóan ez a módosító indítvány lenne, bizony úristen, megszavaznám.
Köszönöm szépen.
(9.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés