SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, köszönöm a szót. Itt több képviselőtársam is megszólított a közvetlen demokráciát érintő javaslatainkkal kapcsolatosan. Valószínűleg ebben a kérdésben nem fogunk soha dűlőre jutni egymással, teljesen más politikai, illetve világnézeti elveket vallunk ebből a szempontból, de azt szeretném képviselőtársaimnak is mondani, hogy az LMP egyik legfőbb üzenete volt, most is az, és mindig ez lesz, hogy a közvetlen demokrácia, részvételi demokrácia jelentheti azt a kiutat Magyarország válságából, a települések és közösségek válságából, ami jelenleg szerintünk az egyik legnagyobb problémát jelenti Magyarországon.
Egy kicsit továbbmenve ezen a vonalon, államtitkár úr az általános vita végén felvetette, hogy az önkormányzati rendőrséggel kapcsolatosan nem érkezett egyetlenegy felvetés sem. Mi benyújtottunk egy módosító indítványt, illetve kettőt is, egy kapcsolódó módosítót is. Az egyikben - ez a 141. ajánlási pont egyébként - azt kérdezzük meg, illetve azt vetjük fel, hogy a működésének alapdokumentumait, ennek a törvényességi szempontjait miért a rendőrség vizsgálja felül. Mi úgy gondoljuk, hogy ha megvalósul ez a szervezet, ez a rendőrség, akkor legyen jogosult a kormányhivatal ennek a törvényességi felülvizsgálatnak az elvégzésére, ahogy minden más esetben is, főleg akkor, hogyha ez egy önkormányzati szerv lesz.
(15.40)
Azonban az LMP kidolgozott egy úgynevezett közösségi rendőrségi javaslatot, aminek a legnagyobb különbsége a kormány által javasolttal szemben az, hogy egyfajta - és itt megint visszautalok a részvételi demokráciára - állampolgári kontrollal működne. Tehát igazából nem egy külső szervezet erőltetne rá egyfajta cselekvési tervet az önkormányzatra a rendőrségen keresztül, hanem a településen élők határoznák meg, hogy mik legyenek azok a rendészeti prioritások, amit ennek a szervezetnek el kell látnia a rend fenntartása érdekében.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés