GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Molnár képviselőtársam hozzászólása indított engem is szólásra, mert az előző hozzászólásában a parlamentarizmus alapvető szabályait kérdőjelezte meg, most pedig a demokráciát. Tehát azt mondani, hogy az egy párt ugyanúgy egy párt ma, mint amilyen egy párt volt a kilencvenes választásokat megelőzően, az a rendszerváltozás elfelejtése, zárójelbe tétele, a demokrácia és a diktatúra összemosása. Hiszen bocsánatot kérek, itt három ellenzéki párt ért most egyet számtalan kérdésben; ha ez a három ellenzéki párt közös álláspontra tud jutni, el tudna fogadni valamilyen tervezetet, annak ettől még semmilyen legitimációja nem lesz, noha hárman vannak, csak éppen a magyar társadalom többségének nem élvezik a támogatását.
(13.50)
Tehát azt a teljesen lényegtelen körülményt ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Magyarországon volt 2010-ben egy választás, '90 óta több is volt. A demokráciában el szoktuk fogadni az alapvető működési szabályokat, a törvényalkotás rendjét. Tehát az az egy párt meg ez az egy párt között csak annyi a különbség, hogy az egyiket szabad választások juttatták hatalomra, a másikat meg 1956 vérbefojtása.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés