KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A részletes vita során a ma délelőtti időszakban próbáltam konkrét ajánlási pontokon keresztül arra a szakterületre irányítani a figyelmet, amivel foglalkozom, a foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci kérdésekre, legalábbis nyilván ami a mostani törvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatos lehet.
(11.10)
Azt gondolom, hogy önmagában egyértelműen fontos mindannyiunk számára, hogy ezeket az összefüggéseket vagy ezeket a szempontokat vizsgáljuk meg mindannyian lehetőség szerint még egy másik olvasatban is. Az ajánlási pont, elnök úr, amihez szeretnék hozzászólni, ez a 76. és 77. ajánlási pont.
Számomra világos, hogy a kormány a felsőoktatási törvény tervezetével meg egyébként más intézkedéseivel és szándékával afelé szeretne haladni, illetve afelé szeretné felgyorsítani a gondolkodásmódot, és azt szeretné, hogy olyan intézkedésekben, intézményekben öltsön testet ez a szándék, ami azt jelenti, hogy minél több fiatal, minél több hallgató minél eredményesebben tud a munkaerőpiacon elhelyezkedni. Ilyen értelemben a 76. ajánlási pont, ahogy Pichler Imre képviselőtársunk nyújtott be egy módosító javaslatot, tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy a kormányzati szándékot teszi egyértelműbbé, és ilyen értelemben, azt gondolom, hogy a Fidesz-frakció részéről meg is erősíti - meg most magam is megerősítem - azt az irányt, amit az előterjesztő megfogalmazott. Ugye, itt arról beszélünk, hogy a hallgató beilleszkedését segíti mind a tanulmányok ideje alatt, mind pedig a befejezést követően segítséget nyújt a karriertervezésben.
Egy másik fontos eleme, azt gondolom, amiről érdemes beszélni, azt érdemes végiggondolnunk, hogyan és mivel tudjuk a hallgatókat segíteni, hogyan és mivel fogja a törvény segíteni a hallgatókat abban, hogy el tudjanak helyezkedni. Létező dolgokról beszélünk, amit megerősít a mostani felsőoktatási törvény tervezete, hiszen például a diplomás-pályakövető rendszer, azt gondolom, hogy egy nagyon fontos elem volt eddig, azok az intézmények, amelyek ezt használták, alkalmazták tudatosan, ráadásul nagyon hosszú ideje, és nemcsak mérik, hanem fel is használták ennek az eredményeit akár a tananyagban, akár a vállalati kapcsolattartásban, tehát összességében pozitívan építették be a munkájukba, azt gondolom, hogy sikeresek lettek. Erről egy korábbi kétperces hozzászólásban megemlékeztem.
A diplomás-pályakövető rendszer. A pályakövetésnek az a fő célja, hogy a végzettek további életútjának figyelemmel kísérésével visszajelzéseket kapjon, kaphasson az intézmény a munkaerő-piaci lehetőségekről, továbbá kölcsönös bizalomra épülő erős kapcsolat alakuljon ki az egyetem és a hallgatók között. A minőségi oktatás fontos mércéje a hallgatók szakterületüknek megfelelő sikeres elhelyezkedése és nyilván a szakmai előrehaladásuknak is a vizsgálata, hiszen valljuk be, hogy minden hallgatónak vagy többségüknek, aki odakerül egy munkahelyre, akár főiskolai, egyetemi, akár szakiskolai ismerettel kerül egy munkahelyre, az a célja nyilván, hogy haladjanak ott azon a munkahelyen, egyre nagyobb feladatokkal, egyre nagyobb kihívásokkal tudjanak maguk is sikereket elérni.
Ezt a sikert méri és teszi megfoghatóvá, értelmezhetővé ez a pályakövetéses vizsgálat. Ezekből a felmérésekből láthattuk korábban, hogy fontos információk, visszajelzések kerülnek vissza az intézményhez, amely hatással van, hatással lehet a képzési struktúrára, de mondom még egyszer, akár tananyagokra vagy a hallgatóknak nyújtott egyéb szolgáltatások összetételére, minőségére, vagy akár egyébként - megjegyzem - a pozitív példával, és ez roppant fontos szerintem, a továbbtanulás előtt álló középiskolás diákok felvételi döntéseire.
Az én tudomásom és az én ismeretem szerint e tekintetben a Műszaki Egyetem, a Corvinus, valamint a győri Széchenyi Egyetem valamivel a többiek előtt jár, hiszen ezekben az intézményekben már több mint tíz esztendeje működnek hasonló vizsgálatok; és szeretnék arra emlékeztetni, illetve felhívni a figyelmet arra, hogy nyilván a többi intézmény is az én tudomásom, ismeretem szerint a TÁMOP 4.1.1. projekt keretében elkezdte a pályakövetést, illetve végzik az intézmények ezt a feladatot. Azt gondolom, hogy itt most el kell hogy hangozzék az - majd egyszer tudjunk rá hivatkozni -, hogy fontos lenne megítélésem szerint ennek a további fenntartása, visszajelzések gyűjtése, jó gyakorlatoknak a használata.
Győri képviselő vagyok, így engedjék meg nekem, ha egész röviden jelzem azt, hogy a győri Széchenyi István Egyetemen nagy hangsúlyt helyeznek régóta a diplomás-pályakövető rendszer, a diplomás-pályakövetésnek a gyakorlatba építésére, a tananyagba építésére, hogy miként boldogul a fiatal kint a munkaerőpiacon, hogyan tudja szorosabbra fogni a gazdasági térséggel a kapcsolatot. Ezt mind preferálta korábban az egyetem, és azt gondolom, hogy ez egy jó és követendő stratégia.
Tehát ha össze kellene foglalnom, amit a munkaerőpiaccal kapcsolatban, ezekkel az ajánlási pontokkal kapcsolatban szeretnék megosztani önökkel: az én véleményem szerint kellő figyelmet, még nagyobb figyelmet kell a gyakorlatorientált képzéssel kapcsolatban tenni. Tehát az, hogy a főiskolán, egyetemen is, ahogy a szakiskolai ágon a kormányzatnak fontos célja a szakképzésben, hogy a gyakorlati tudás, ismeret arányát növelje, így azt gondolom, a gyakorlatorientált képzés, munkahelyekkel, munkaadókkal való kapcsolat a felsőoktatás terén is szorosabbá váljon.
Szeretném mondani, hogy nehezen tervezhető a munkaerő-piaci igény. Nem akarok ennek a részleteiben itt leragadni, de más törvény vitájánál itt a parlamenti patkó minden pártjával szerintem ebben közös megállapításra jutottunk, ráadásul nemzetközi példákat is hoztunk, hogy a munkaerő-piaci szereplők, munkaadók nehezen tudják megfogalmazni az igényüket, hogy pontosan mikor milyen szakemberre volna is szükségük. De azt gondolom, ha egyszer hajlandóak egy adott gazdasági térség kicsi, nagyobb, egészen nagy vállalkozásai, magyar, nem magyar tulajdonú cégei megfogalmazni ezeket a munkaerő-piaci igényeket, a szakmákra vonatkozó igényeket, akkor azt gondolom, hogy az államnak, az Országgyűlésnek, a törvényi rendszernek azt kell támogatnia, hogy egyfajta tervezhetőséget tudjon a másik oldalról adni. Azt gondolom, hogy ez a kölcsönösség szempontjából egy fontos kulcskérdés. Ezt tartalmazza maga a törvénytervezet, nyilván az általános vita során, akik ezzel foglalkoztak, nyilván ezt a részt alaposan ki tudták beszélni, de én azt látom, hogy ez a típusú gondolkodás szerepel a törvénytervezetben, tehát ezt mindenképpen támogatni kell, és azt gondolom, azokat a jó gyakorlatokat, amelyek e tekintetben az országban megjelentek bizonyos térségekben, ezeknek a népszerűsítését, illetve a fenntarthatóságát tovább kell vinni, akár az említett TÁMOP-projektre, illetve diplomás-pályakövető rendszerre vagy egyáltalán mondjuk, egy konkrét intézményre, a győri példára szeretném emlékeztetni önöket.
Végül annyit szeretnék megosztani önökkel, hogy roppant fontos dolognak tartom, igaz, hogy egy picit ez túlmutat azon a részen, amiről beszéltem, tehát csak egész röviden utalnék rá, hogy összességében nagyon remélem, hogy a felsőoktatási törvény azt a korábbi, sokak által megfogalmazott szándékot majd megjeleníti, illetve a mindennapokban és mindannyiunk számára megtapasztalhatóvá teszi, hogy felsőoktatás, egyetemi, főiskolai képzések tekintetében, intézményhálózat tekintetében egyensúly alakul ki az ország különböző térségei, különböző pontjai között.
Köszönöm szépen a figyelmüket, köszönöm a türelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés