KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sokféle értékről esett szó az elmúlt percekben a részletes vita során. Nyilván egyébként ellenzéktől, kormánypárttól függetlenül mindenki ezt az értékelvű megközelítést a legnagyobb jó szándékkal teszi az ügy sikere érdekében.

Azt gondoltam, hogy a vitának ebben a szakaszában a 276. meg a 277. ajánlási pontok alapján és azzal a gondolattal, amit az előbb elmondtam, azért egy fontos értékre fel szeretném hívni a figyelmet, amiről eddig nem nagyon beszéltünk a részletes vita során, és én azt gondolom, hogy ez a kulcskérdés vagy az egyik legfontosabb kulcskérdés ahhoz, hogy a jövő felsőoktatása miként alakul, illetve hogyan boldogulnak a fiatalok, ez pedig a munkaerőpiacon való boldogulás kérdésköre.

A 276. ajánlási pontban örömmel láttam Román István képviselőtársamnak egy vidékfejlesztési stratégiára vonatkozó mint célmeghatározás bekerülésének lehetőségét a törvénytervezetbe. Ez roppant fontos, az előterjesztő támogatja, a főbizottság szintén támogatja.

Áttérek a 277-esre. Pósán László képviselőtársam igaz, hogy technikai típusú, de mégiscsak pontosítását, illetve megerősítését teszi, ami a munkaerő-piaci előrejelzések szükségszerűsége a létszám, a létszámhatárok meghatározásánál. Azt gondolom, hogy ez roppant fontos.

És ha jól figyeltem az elmúlt esztendőkben a felsőoktatást, a felsőoktatási intézmények között folyó versenyt, a felsőoktatási intézményekbe jelentkező fiatalok számát, illetve az onnan munkaerőpiacra kilépő fiatalok sorsát, jövőjét tekintve az döntő és kulcskérdés, hogy mennyire mozdul el egy képzés a gyakorlatorientált képzés felé, illetve hogy a munkaerőpiaccal az adott intézmény, az azon belül működő karok milyen szoros kapcsolatot tartanak. Azt gondolom tehát, hogy ez a két ajánlási pont a jövő felsőoktatása szempontjából döntő, fontos és mindenképpen támogatni szükséges.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu