DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti frakciója érdemi álláspontot igyekszik megfogalmazni ennek a törvényjavaslatnak az általános vitájában. Először is azzal kezdeném, hogy milyen jogos elvárásunk lehet nekünk, képviselőknek, és milyen jogos elvárásaik lehetnek a választópolgároknak, az adófizető állampolgároknak ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban. Néhány kulcsfogalmat szeretnék megemlíteni: átláthatóság, ellenőrizhetőség és az ország jelenlegi helyzetében a legtöbb magyar ember átlagos életszínvonalát tekintve pedig kellő önmérséklet az, amit ebben az ügyben, ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán az Országgyűlésnek tanúsítania kell.
Rögtön kezdeném azzal az érdemi észrevétellel, ami, ha úgy tetszik, talán még előnye is lehet ennek a törvényjavaslatnak, hogy a jelenlegi szabályok helyett százszázalékos adózást tesz lehetővé, tehát gyakorlatilag a teljes jövedelem száz százaléka képezi az adóalapot, a teljes jövedelem után adót kell fizetniük, ha így fogadja el a Ház ezt a javaslatot, az országgyűlési képviselőknek, szemben a jelenlegi helyzettel, ami úgy néz ki, hogy ha valaki nem választ tételes költségelszámolást, akkor az összbruttó jövedelmének a 90 százaléka után adózik, 10 százaléka pedig adómentes költségátalány. Úgy gondoljuk, hogy lényegesen igazságosabb, ha a teljes jövedelem után adót kell fizetni. Úgy hiszem, hogy a társadalom igazságérzetének, a társadalom igazságosságkövetelményeinek ez sokkal inkább megfelel, mint a jelenleg fennálló helyzet.
Nem azért fogom előhozni a politikai álláshalmozás kérdését, mert ez a vesszőparipánk, és jólesik rajta rugódozni, hanem azért, mert valóban áldatlan állapotokat kell megszüntetni, felszámolni, egészen addig, amíg a vonatkozó egyéb törvényekben az összeférhetetlenség kérdését nem rendezik, nem rendezzük, illetőleg amíg ezek a törvények nem lépnek hatályba. Jól tudjuk, hogy erre leghamarabb 2014-től lehet számítani, hát addig még körülbelül két és fél vagy közel három esztendő van hátra, amíg a következő választásokra sor kerül, ezért legalább a javadalmazás szintjén igyekszünk rendet vágni, épp azzal a következetességgel, amit Lázár János feltételezett saját magáról meg a saját javaslatáról.
Éppen ezért azt fogjuk javasolni, tisztelt hölgyeim és uraim, a polgármesterek, helyi önkormányzati képviselők, megyei közgyűlési tisztségviselők és megyei közgyűlések tagjainak a vonatkozásában, hogy szíveskedjenek eldönteni, hogy a két javadalmazás közül melyikre tartanak igényt. El nem végzett munkáért nem jár fizetség, részben elvégzett munkáért legfeljebb részfizetség jár. Nyilvánvaló, hogy amíg itt ülnek az Országgyűlésben, addig nem tudnak eleget tenni egyéb tisztségeikből adódó kötelezettségeiknek, feladataiknak. Tehát a kellő önmérséklet jegyében döntések el, hogy a kettő, három vagy esetleg több javadalom közül ebben az esetben melyikre tartanak igényt.
(9.30)
Higgyék el, ez nem elsősorban csak a Jobbik érdeke, ezt megint a társadalom igazságérzete kényszerítené ki több mint húsz esztendeje, és az önök népszerűségének és társadalmi megítélésének is határozottan jót fog tenni, ha ezen a javaslatunkon elgondolkoznak, és azt a későbbiek során elfogadják.
Hosszabban szeretnék beszélni itt az egyéb juttatások, támogatások kérdésköréről. Mindjárt itt van az egyik különösen érdekes témakör, az üzemanyagkártya kérdése. Először is egy technikai jellegű, de valójában lényeges momentumra szeretnék kitérni, ami feltételezhetően a rohammunkának köszönhető, és súlyos hiba, jelen pillanatban azt mondom, hogy fogalmilag kizárt a megvalósítása abban a formában, ahogy ezt Lázár János benyújtotta - itt gondolok arra, hogy az üzemanyagkártya feltöltését évente írná elő. Aki látott már számla vagy bizonylat nélküli APEH-elszámolást, az tudja, hogy ez azért fogalmilag kizárt, mert az APEH havonta teszi közzé forint/literben kifejezve gázolajra, benzinre, gázolaj, illetőleg keverék üzemanyagra a normákat, tehát eleve az Országgyűlés Hivatala, amennyiben a javaslatot így fogadja el a parlament, ezt havonta fogja tudni feltölteni, hiszen az APEH is havonta teszi közzé, ilyen módon az évente való feltöltés teljes mértékben kizárt, tehát kérem az előterjesztőt, hogy ezt fontolja meg. Elképzelhető, hogy csak egy elírásként került be, vagy nem gondolta végig, de így, ebben a formában eleve alkalmazhatatlan lesz a törvény.
Ami nagyon fontos, nagyon szeretném kiemelni, Lázár János diszkréten elhallgatta akár az indoklás során, és nyilván a sajtóban sem nyilatkozott arról, hogy itt azért egy jobbikos javaslatot már gyakorlatilag elfogadott. Én elhiszem, hogy nehéz önöknek kimondani azt, hogy a Jobbiknak rengeteg jó ötlete van, de ne öljön már meg mindent a politikai hiúság meg a kicsinyesség. Itt a lökettérfogatban meghatározott korlátozásra gondolok, ugyanis körülbelül másfél hónappal ezelőtt az alkotmányügyi bizottság ülésén egyébként nagy sajtónyilvánosság előtt elmondtam már, hogy ha az üzemanyagkártya bevezetése mellett döntünk, akkor gondoljuk azt végig egy egyszerű átlagpolgár szemével, egy egyszerű magyar ember szemszögéből, hogy vajon igazságos-e az, ha adott esetben a képviselői munka ellátásához abszolút indokolatlan, nagy teljesítményű luxusgépjárműveket tankolunk - gondolok itt, mondhatnánk így, általános gyűjtőfogalomként, mondjuk az amerikai benzintemetőkre -, igazságos-e az, hogy 3-4-5-6 ezer köbcentis luxusjárgányokat tankolunk.
Épp ezért lenne érdemes megfogalmazni azt a javaslatot, hogy valamilyen lökettérfogatbeli korlátot megállapítunk, tehát egy olyan maximális lökettérfogatot, amitől kezdve már nem finanszírozzuk ezeknek a gépjárműveknek a tankolását. Lázár János úgy találta, hogy ezt 2 ezer köbcentinél kell meghúzni, mert az ő filozófiájának, személyes meggyőződésének az felel meg, hogy egy középosztálybeli javadalmazást kell biztosítani a képviselők számára, és épp ezért úgy gondolja, hogy egy középosztálybeli javadalmazáshoz, juttatáshoz, támogatási rendszerhez a mai Magyarországon bőven elég egy 2 ezer köbcentiméteres lökettérfogatú gépjármű, éppen ezért így került ez be a javaslatba. Csak azért tartom fontosnak, mert mindenhonnan, akár az internetes, akár egyéb sajtóból kimaradt, hogy ezt bizony a Jobbik Magyarországért Mozgalom javasolta. Fontosnak tartom rögzíteni, hogy azért ez megjelenjen és a nyilvánosság erről tudomást szerezzen, hiszen így az indokolatlan mértékű kiadásoknak gátat szabunk, és a közpénzekkel való felelős gazdálkodás követelményeinek sokkal inkább eleget tudunk tenni.
Van itt még egyéb érdekesség. Ugyan a javaslat jelenlegi formájában az üzemanyagkártya mellé még biztosítana teljes mértékű ingyenes tömegközlekedést. Megfontolásra javasoljuk a tisztelt Háznak azt, hogy vajon ezeket a halmozott kedvezményeket érdemes-e bevezetni az ország jelenlegi helyzetében meg az emberek átlagos jövedelmi helyzetét tekintve, tehát a konjunktivitás helyett inkább egy vagylagosságot kellene beépíteni; úgy gondoljuk, hogy aki üzemanyagkártya mellett dönt, az ne legyen jogosult ingyenes tömegközlekedés igénybevételére, vagy fordítva; bízzuk a képviselő saját szabad belátására, egyéni döntésére, de vagy egyik, vagy másik, a kettő együtt ne legyen adható egyfajta halmozott kedvezményként vagy halmozott támogatásként.
Amiről nem esett szó sem a mai nap során, sem egyébként, de ezt is elmondtam másfél hónappal ezelőtt az alkotmányügyi bizottság előtt - akkor Lázár János nem adott erre választ; talán azért nem, mert valóban nem feltétlenül csak ehhez vagy nem elsősorban ehhez a törvényjavaslathoz kapcsolódik -, mégpedig ez az üzemanyag-beszerzéssel kapcsolatban egy közbeszerzési jellegű vonulat, amelyet a nemzeti protekcionizmus jelzővel illethetnék. Én akkor szó szerint azt vetettem fel - és ezt megerősítem és ismételten kijelentem itt, önök előtt is -, hogy magyar parlamenti képviselőként személy szerint nagyon rosszul érezném magam, ha a külföldi olajtársaság kútjain kellene üzemanyagot tankolnom. Pár évvel ezelőtt erre egy minisztériumi vagy valami állami üzemanyag-beszerzés már rámutatott, amikor egy külföldi - szándékosan nem akarom mondani a nevét - olajtársaság nyert meg beszerzést; hát akkor amit az Országgyűlés meg a magyar politika kapott hideget-meleget a sajtótól és az egyszerű átlagpolgároktól, azt nem tette zsebre senki. Az volt ennek a lényege, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a magyar parlamentben olyan ostoba képviselők ülnének, hogy azt sem tudják elintézni, hogy a saját hazájuk olajtársaságának a kútjairól tankoljanak.
Épp elég botrány volt az, amikor egyébként a magyar olajtársaság még a horvát labdarúgó-válogatottat támogatta hosszú évekkel ezelőtt - most ezt csak zárójelben jegyzem meg -, hát ne kövessük el azt a hibát. Erre pedig csak egy mód van, a mutyik meg az egyebek elkerülése végett: érdemes megfontolni, hogy a közbeszerzési törvényben - tehát nem ebben, hanem a közbeszerzési törvényben - esetlegesen egy kivételi szabályt állapítunk meg, de nem azért, hogy bármilyen visszaélésnek vagy korrupciónak a melegágyát megteremtsük, hanem pontosan azért, mert ennyi a hazai érdekérvényesítésbe, a nemzeti protekcionizmusba bele kellene hogy férjen; ha annak idején 50 milliárdos uniós támogatást félredobva lehetett autópályákat építeni közbeszerzési eljárások nélkül, akkor ez a jóval kisebb tétel is elférne.
Természetesen eleve úgy gondolnánk, akár közbeszerzéssel, akár közbeszerzés nélkül - pláne kivételi szabályként beiktatva közbeszerzés nélkül -, hogy a MOL ennek fejében egy jelentős kedvezményt biztosítana. Ezzel nem az országgyűlési képviselőknek spórolna, nem Lázár Jánosnak, nem Pálffy Istvánnak, nem a jobbikosoknak, nem a fideszeseknek, és sorolhatnám, ezzel a magyar adófizetőknek spórolna. Akár százalékban, akár konkrét tételben meghatározott jelentős mértékű kedvezmény kifejezetten jót tenne az államkasszának, itt ugyanis azért nem kevés üzemanyag-felhasználásról, nem kevés tankolásról és nem kevés állami pénzről beszélünk, tisztelt hölgyeim és uraim. Éppen ezért a közbeszerzési törvény vonatkozó részének módosítását érdemes lenne megfontolni, hiszen nemcsak a képviselői közérzet furcsa egy külföldi társaság kútján való tankolásnál, hanem úgy hiszem, hogy a közvélemény is rendkívül furcsán tekintene ránk, hogy ennyit nem képes normálisan, kulturáltan, a törvényesség keretei között elrendezni a mai Magyar Országgyűlés.
Aztán ha továbbmegyünk, akkor azt is láthatjuk, hogy itt az eredeti lázári koncepcióhoz képest bekerültek még egyéb kedvezmények, egyéb előnyök, támogatások, juttatások a javaslatba. Ezek közül most a telefon-költségtérítés kérdésére térnék ki. Itt alapvetően két irányban gondolkodunk, két irányba indultunk el. Az egyik az, hogy gondoljuk át, hogy egyáltalán szükséges-e ilyen fizetés mellé még telefon-költségtérítést adni, most teljesen mindegy, hogy a minimálbérnek vagy bármilyen más vetítési alapnak a százalékos arányában. Vagy, ha önök meggyőzhetetlenek erről, és ezek szerint erre mindenképpen szükség van, akkor kérem, legalább azt gondoljuk át, hogy a mobiltelefon-készüléket ne vásárolja meg a képviselőknek az Országgyűlés, ugyanis ha csak egy középkategóriás mobiltelefonnal számolunk, és megszorozzuk ezt 386-tal vagy a későbbiekben 200-zal, akkor is azt látjuk, hogy legalább több tíz millió forintot kell új telefonokra elkölteni, véleményünk szerint teljes mértékben feleslegesen és értelmetlenül - úgy gondolom, hogy minden képviselőnek megfelelő színvonalú mobiltelefonja van -, tehát ha már bizonyos mobilköltségeket át akar vállalni az Országgyűlés Hivatala, ha bizonyos mobilköltségeket közpénzekből akarunk finanszírozni, akkor legalább mobiltelefonokat ne vásároljunk ehhez; minden képviselőnek van telefonja, minden képviselőnek van ehhez legalább egy SIM-kártyája, egy képviselő, egy SIM-kártya elvén becsatornázva bőségesen elég, és mindjárt több tíz millió forint megmarad az államkasszában, de mi természetesen azt is nagy örömmel támogatnánk, ha ezt a fajta juttatást vagy támogatást egy az egyben törölnénk a rendszerből.
Aztán itt van még nagyon érdekes kérdésként a volt képviselők juttatása. Való igaz az, hogy jelenleg hathavi ellátást kapnak, de emlékezetem szerint - bár ma reggel nem pillantottam rá a jelenleg még hatályban levő törvényre - ez nem átlagjövedelemhez, hanem kifejezetten a képviselői javadalomhoz, tehát az alapdíj pótlékkal, pótdíjjal növelt összegéhez kapcsolódik, na de ha megnézzük, hogy az a hathavi összeg a mostani számítás szerint egy átlagos képviselő esetében mit jelent, meg mit jelent a háromhavi végkielégítés az új szabályok szerint, akkor körülbelül ugyanaz az összeg jön ki. Persze lehet úgy is számolni, hogy a hat hónap három hónapra csökkentve sokkal jobban eladható a társadalom felé, de azért ne legyünk álszentek, ez gyakorlatilag végösszegében vagy ugyanannyi, vagy esetleg még több a most hatályba léptetni kívánt szabályok szerint.
Éppen ezért a Jobbik a társadalom igazságérzetének legteljesebb figyelembevétele mellett ennek a törlését javasolja, és a Radikális változás című programunkban foglaltaknak megfelelően vagyonosodási vizsgálat alá vetnénk az országgyűlési képviselőket. Én úgy gondolom, hogy akinek nincs félnivalója, az nyugodtan áll egy ilyen vizsgálat elé - és ez nem azt jelenti, hogy potenciálisan bűnözőnek, csalónak, tolvajnak tekintünk minden országgyűlési képviselőt; pártállástól teljesen függetlenül mondom ezt -, akinek nincs félnivalója, oda nyugodtan bekopogtathat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, és nyugodtan vizsgálódhat akár a fizetésével kapcsolatban, akár az országgyűlési képviselői tevékenysége alatt az adott cikluson belül megkeresett fizetése vagy létrejött vagyonszaporulata, vagyongyarapodása kapcsán.
(9.40)
Ez ellen legfeljebb csak azok tiltakoznak, akik úgy érzik, hogy esetleg takargatnivalójuk lehet. Higgyék el, hogy a politika becsületének, tekintélyének, presztízsének a helyreállítása érdekében ez egy nagyon fontos lépés lenne, hiszen azért is reagál a társadalom ennyire hihetetlenül érzékenyen - és teljes joggal érzékenyen - erre a kérdésre, mert az elmúlt húsz évben az országgyűlési képviselői munka tekintélyét, presztízsét majdnem lenullázták vagy legalábbis erőteljesen megtépázták, és sajnos arra a túlzó, de mégis sok esetben jogos általánosításra ragadtatják magukat az emberek, hogy mindenkit egy kalap alá vesznek, mindenkit általánosan rossz megítélés alá helyeznek. Éppen ezért sokkal jobb lenne, ha ezeket a szabályokat bevezetnénk, ezzel is megmutatná azt az Országgyűlés, hogy itt valós forradalom történt, valós változások történtek, és akinek nincs félnivalója, az terítse ki a lapjait bátran alapon egy vagyonosodási vizsgálatnak mindenki elébe néz. Ráadásul feszegethetjük azt, hogy ki keres többet, ki keres kevesebbet, ki keres ugyanannyit - én úgy hiszem, hogy egyikünket se kergettek ide furkósbottal, egyikünknek se tartottak puskát a fejéhez.
Amikor valaki elvállalta a jelöltként való indulást, vagy politikára, országgyűlési képviselői tevékenységre adta a fejét, akkor körülbelül tisztában volt azzal, hogy ez mivel jár, milyen következményekkel, milyen hátrányokkal, milyen előnyökkel, és ennek tudatában vágott bele ebbe az egyébként valóban - ha komolyan veszi és tényleg lelkiismerettel csinálja - embert próbáló hivatásba. Tehát méltatlannak tartom annak a feszegetését, hogy ki jut ezzel többletjövedelemhez, kinek lesz több, kinek lesz kevesebb. Úgy hiszem, hogy a kellő önmérséklet az, ami jelen pillanatban a társadalom részéről a minimumelvárás lehet ezzel kapcsolatban.
Végül, de nem utolsósorban szeretném megjegyezni, hogy már az előzetes véleményformálások vagy véleménymegfogalmazások kapcsán a Jobbik még egy eredményt elért, ami szintén megjelent a jelenlegi javaslatban. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy akkor most hasra estünk a javaslat előtt, és kiválónak és hibátlannak találjuk azt, de már egy pontosítás belekerült, szintén a már, ha jól emlékszem, kétszer említett alkotmányügyi bizottsági ülés kapcsán, amikor az eredeti, Lázár János által benyújtott, koncepciószintű megfogalmazásnál azt láttuk, hogy a frakcióvezetők és a frakcióvezető-helyettesek vonatkozásában nem állít létszám-, illetőleg jövedelmi korlátot. Itt arra gondolok, hogy sem a frakció létszámának arányában, sem egyébként nem volt megfogalmazva semmifajta létszámkorlát, és az eredeti koncepció úgy szólt, hogy többletjavadalmazás a frakció költségvetése terhére működőképes, és nem volt semmifajta felső határ beállítva. Én elmondtam ezt a frakcióvezető úrnak, nagyon örülök, hogy ő ezt elfogadta, és igazságosnak és helyénvalónak találta, mely szerint mind a létszám, mind a jövedelem vonatkozásában korlátot kell felállítani, ugyanis annak még csak a látszatát is el kell kerülni, amit még egyébként önökről sem feltételezek, hogy akkor 262 frakcióvezető-helyettest fognak állítani az esetlegesen kieső jövedelmeknek a kompenzálására, de az a biztos, ha itt egyértelmű, világos szabályokat léptetünk hatályba. Ezt a frakcióvezető úr nagy örömömre elfogadta, és ez azt jelenti, hogy mind a létszám vonatkozásában, mind pedig a frakcióvezetők és a frakcióvezető-helyettesek tekintetében egy jövedelemkorlátot is hatályba léptet vagy be akar vezetni.
A lényeg az, hogy nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy megint csak egy jól hangzó frázis és pusztába kiáltott szó, aztán tartalom nem tölti meg, hogy várják a jobbító szándékú véleményeket, felszólalásokat, várják a jobbító szándékú, a rendszert igazságosabbá tevő, az emberek számára sokkal inkább elfogadható javaslatokat, módosító indítványokat. Ha ezen az úton haladnak, akkor úgy hiszem, hogy jó lóra tesznek, ugyanis a Jobbik javaslatai minden esetben - nemcsak ennél a törvényjavaslatnál, hanem egyébként is - a társadalmi igazságosságot szolgálják. Én ennek a figyelembevételét kérem önöktől, és ennek a szellemében várom, hogy a vita tovább folytatódjék.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés