DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A programalapú költségvetéssel kapcsolatosan azt tudom mondani, valóban nem programalapú költségvetés előírásáról van szó, de semmi köze ehhez most a kétharmadnak és egyebeknek. Arról van szó, ahogyan a vezérszónoklatomban is elmondtam, hogy két oldalról indul meg a tervezés, egyrészt a kormányzati oldalról gazdaságpolitikai szemléletből előirányzatok meghatározásaként, illetve alulról jövően elemi költségvetést készíteni gyakorlatilag, és ez a kettő találkozik majd valahol. Épp ebből kifolyólag, hogy fejezetenként, a fejezetgazdák felügyelete mellett elkészítik az elemi költségvetést, gyakorlatilag így mód és lehetőség van arra, hogy ahol az információ leginkább rendelkezésre áll, ott készüljenek el azok az igények, amelyek végül is kiadási előirányzatokká, adott esetben bevételi előirányzatokká válnak. Úgy gondolom, pusztán a programalapú költségvetés nem oldana meg semmit, talán ebben a rendszerben, úgy vélem, az önök követelménye is benne van, tehát e tekintetben ez egy jobb verzió.
Ami pedig a képviselő úrnak azt az igényét érinti, hogy a kormány terjessze elő a Költségvetési Tanácsnak, az Állami Számvevőszéknek nyár végéig a költségvetési törvény javaslatát, az benne van ebben az Áht.-ban is, tehát e tekintetben nem lehet önnek hiányérzete.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés