DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy hosszú gazdaságpolitikai vita végén, azt hiszem, idekívánkozik a legnagyobb magyar, Széchenyi István gondolata, miszerint: rajtunk nem fog segíteni senki, és nem is segíthet más, mint mi magunk. Nekünk össze kell fognunk, kemény, következetes munkával kell az ország szekerét kihúzni a kátyúból, és ehhez arra van szükség, hogy azok a képviselők is, akiknek korábban lehetősége volt az országot irányítani, most ne rosszindulatú bírálattal, hanem jóindulatú segítőkészséggel viszonyuljanak hozzánk.

Kérem azt, hogy ez így legyen, közös erővel adjunk annak a rétegnek lehetőséget, hogy tőkéhez jusson, akik embereknek munkát adnak, és hogyha minél több munkahelyet teremtünk közös erővel, ennek a haszna az ország javára fog szolgálni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu