DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Dancsó képviselőtársam korrekt módon ismertette a bizottsági ülés érdemi eseményeit, nevezetesen az alkalmasságra ítélés arányait. Jómagamnak voltak kérdéseim, illetve kifogásaim a törvényjavaslattal kapcsolatban, itt szeretnék ezek közül néhányat megemlíteni, lesz még majd módom a vezérszónoklatomban, illetve a továbbiakban még ezt részletezni is.
Az egyik problémám - vagy mondhatnám, a kisebbség problémája, hiszen annak a nevében beszélek - az, hogy ez a törvényjavaslat nem tisztázza, nem teszi világossá, nem sorolja fel taxatívan - ha úgy tetszik - azokat a költségvetési elveket vagy az államháztartás vitelének az elveit, amelyekkel többnyire a kultúrországok hasonló tárgyú törvényei kezdődni szoktak. Nem sorolom föl mindazokat, hiszen annyiféle - úgymond - elvet sorol fel, mondjuk, a német államháztartási törvény vagy az Európai Unió pénzügyi jogszabálya, a financial regulation. Mondhatni, ahány ház, annyi szokás, de itt ez egyáltalán nem található meg valamiféle rendszerezett formában. Ezek közül itt csak kettőt szeretnék megemlíteni, ezekről beszéltem a bizottsági ülésen.
Az egyik tulajdonképpen az alaptörvényben rögzített ésszerű részletezettség elve. Az alaptörvény közpénzügyi fejezetében ez a kifejezés szerepel: ésszerűen részletezettnek kell lenni a költségvetésnek. Hát az ember azt várhatná egy ilyen kerettörvénytől, mint az államháztartási törvény, hogy úgymond aprópénzre váltja az alaptörvénynek ezt a követelményét, ezt a várakozását, és megpróbálja valamilyen módon megmondani, szakmailag definiálni a részletesség elvét, amit egyébként nem kisebb személyiség, mint Magyary Zoltán 1923-ban világosan definiált. Magyary Zoltánt azért említem, mert a kormányoldalon a Magyary-program névadója, tehát egy olyan szaktekintély, akinek - azt hiszem - az álláspontját nem lehet megkérdőjelezni.
Hasonlóképpen probléma van az összehasonlíthatósággal. Ez is egy költségvetési elv, hogy - egy költségvetési szerkezetben - rögzíteni kell az államháztartási törvényben, hogy igen, a mindenkori költségvetésnek úgy kell kinézni, hogy a pénzügyi év mellett az előtte levő évet és a még megelőző évet is feltünteti, hogy össze lehessen hasonlítani a különböző kiadásokat, különböző bevételeket. Ezt sem rögzíti az államháztartási törvény tervezete. Nem folytatom tovább.
Szóba került az is, hogy nincs világos különbségtétel az államháztartás és a kormányzati szektor között. Ugye, vannak olyan intézmények, amelyek fontosak, léteznek, közpénzeket kezelnek, de nem részei az államháztartásnak, csak a kormányzati szektornak. Ezeket nem tudja kezelni a törvényjavaslat. Csak példát mondok, a nagy médiumok, a Magyar Távirati Iroda Zrt.-től kezdve a Televízió, a Duna TV, a Nemzeti Színház vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és így tovább. És ami nekem a legominózusabb példa, hiszen szenvedő alanya voltam a nemzeti hírközlő és médiatanács költségvetésének; nem akarja befogadni a kormány ezt a médiahatóságot, hogy annak a költségvetését integrálja az államháztartásba, és ne a költségvetési bizottság legyen arra kényszerítve, hogy apparátus nélkül hozzon ide törvényjavaslatot. Egészen abszurd dolog ez.
Tehát nem kezeli a kormányzati szektort megfelelően, nem disztingvál az államháztartás és a kormányzati szektor között, és ami tulajdonképpen a legfontosabb kérdések egyike, nem definiál olyan fontos fogalmakat, mint a közpénz. Mi az, hogy közpénz? A közpénz egy fontos fejezete az alaptörvénynek, elvárható lenne, hogy végre mondja már meg a törvényalkotó, vagyis segítse hozzá a kormány a törvényalkotót, hogy tudjuk már, mi az, hogy közpénz, amivel naponta foglalkozunk, és nem tudjuk egyértelműen, hogy miről folyik a szó.
Tehát összességében, elnök úr, ez egy kiérleletlen törvényjavaslat. Időszerű, fontos, hogy ezt a kormány benyújtotta, 20 év után valóban, ahogyan államtitkár úr elmondta, ezt ide kellett hozni, de ez kiérleletlen. Nyilván nincs idő arra, úgy látszik, most sem, hogy ezt az államháztartási törvényi szabályozást kellő alapossággal és szakértelemmel tudjuk kezelni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés