DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Három dologról szeretnék még beszélni, erre nem volt módom a vezérszónoklatban.

Az egyik a tartalék kérdése, amit változatlanul engedélyezni fog az új államháztartási törvény is. Tehát egészen konkrétan a 21. §-ban a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékról van szó, amit előre nem valószínűsíthető, nem tervezhető kiadásokra és elháríthatatlan külső ok miatt elmaradó bevételekre kell majd fordítani. Szóval, ne adja isten, hogy ilyen vis maior helyzetbe kerüljön az ország, amikor rendkívüli intézkedésekre van szükség, de ha mégis ilyenre lesz szükség, akkor ezt úgy kellene kezelnie az ország mindenkori kormányának, illetve parlamentjének, hogy a pénzügyi eszközökkel elhárítható vis maior helyzetekre szükséges pénzügyi kereteket - legyen az hitel vagy esetleg rendkívüli adókivetés - a mindenkori kormány csak a parlament jóváhagyásával vehesse igénybe.

(15.50)

Olyan formára gondolok, hogy országgyűlési határozattal engedélyezi a kormány a vis maior helyzetekre szükségessé váló pénzkeretek előteremtését és felhasználását. Én már tettem arról említést, elnök úr, ebben a Házban, hogy nem vagyok híve a tartalékképzésnek, mert talán el fog jutni majd egyszer a magyar törvényalkotás is abba a stádiumba, amikor egy katasztrófatörvényt is alkotni fog a parlament, amelyben definiálni fogja azokat a vis maior helyzeteket, amelyekhez többek között pénzre is szükség van, lesz, lehet, és akkor nem kell ilyen kormányzati tartalékokat tervezni a mindenkori költségvetésben, különösképpen nem akkorákat, mint a 2012-esben - százmilliárdos nagyságrendekről van szó. De addig is, amíg ilyen katasztrófatörvénye nem lesz az országnak, ezeket a mindenkori kormányzati tartalékkereteket úgy lehessen felhasználni, hogy a kormány egy határozatot terjeszt az Országgyűlés elé, amelyben leírja, hogy mi a helyzet, leírja, hogy milyen soron kívüli kiadásai vannak, honnan akarja megszerezni a hozzá szükséges pénzeket, esetleg rendkívüli jegybanki hitelből. Mert ilyen célokra, azt gondolom, fel kell hatalmazni a jegybankot, illetve a mindenkori pénzügyi kormányzatot, és amikor ez a katasztrófahelyzet elhárult, és az ennek érdekében felhasznált pénzeket elköltötte a kormány, akkor egy soron kívüli elszámolást, beszámolót, számadást készít, amit a Számvevőszék megnéz, idehozza a jelentését, és a dolog ezzel el van rendezve. Tehát, összefoglalva, a dolognak az a lényege, hogy ennek a rendkívüli kormányzati intézkedéseket szolgáló tartalékkeretnek az előírása mellett azt is elő kellene írni, hozzá kellene tenni - erre vonatkozólag nyújtottam be módosító javaslatot -, hogy akkor szíveskedjék a tisztelt kormány idehozni a tervezett intézkedésekről szóló határozati javaslatát, és azt gondolom, hogy az Országgyűlés hajlandó ezt soron kívül tudomásul venni és a megoldáshoz hozzájárulni.

A másik gondolatom, amiről szeretnék szólni, szóba hozta Szilágyi Péter LMP-s képviselőtársam a KEHI-t, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a belső ellenőrzés kapcsán. Talán nem mindenki tudja azt, hogy ennek az intézménynek - amit én nem tartok eurokonform intézménynek, de ezt sem először mondom, ez egy kakukktojás az ellenőrzési rendszerben - a lánykori neve, ha lehet így mondani, Központi Számvevőségi Hivatal volt. Nem számvevőszéki, hanem számvevőségi hivatal volt, 1992-ben Antall József néhai megboldogult miniszterelnök volt annyira művelt ember, hogy tudta, mik azok a számvevőségek, mi a feladatuk, és megkísérelte '92-ben egy úgymond központi intézmény tevékenysége alá vonni azokat a belső ellenőrzési feladatokat, amelyeket a számvevőségek többek között elláttak. Telt-múlt az idő, jött az első szociálliberális kormány, és talált egy intézményt, úgy hívták, hogy KSZH, Központi Számvevőségi Hivatal, fogalma se volt, hogy ez mire való, de jól jött 60 ember, aki akkor ott volt, elnevezték Kormányzati Ellenőrzési Irodának, és olyan ad hoc feladatokkal bízták meg, mint a mindenkori privatizációs tranzakciók vizsgálata és a többi. Majd - nem akarom végigmondani a történetét - 1998-ban elkeresztelték a mai nevére, mert az iroda olyan snassz kifejezés, a hivatal mégis elegánsabb, és ilyen néven működik a mai napig, nem tudni, hogy egyáltalán milyen igazi funkciókat tölt be; azt semmiképpen nem tölti be a KEHI, amit egy korszerű belső ellenőrzés megkívánna.

Ez a törvényjavaslat, mint említettem, beszél a belső ellenőrzésről, de hogy ebben milyen szerepet szán a KEHI-nek, azt nem említi, bár ezt nem is kell egy törvényben említeni, azonban nincs megoldva egy nagyon fontos ellenőrzési feladat, ez a bizonyos előzetes ellenőrzés, az ex-ante ellenőrzés, aminek az a feladata, hogy mielőtt még a gazdasági eseményre sor kerül, ezt megelőzően egy arra hivatott szerv megnézze, hogy megvannak-e a feltételek a kiadások teljesítésére, a közpénzek felhasználására. Tehát egy szerződés megkötése előtt, egy kinevezés előtt valamilyen módon ezeket meg kell vizsgálni, és ezt intézményesített formában kellene megvalósítani, aminek az a módja, amit speciel a francia államháztartásban alkalmaznak: minden központi költségvetési szervnél ott van egy ordonnateurnek nevezett személy, aki a kötelezettségvállalásokat engedélyezi. Tehát nem a költségvetési szervnek a vezetője engedélyezi, hanem a Pénzügyminisztérium tisztviselője engedélyezi, hogy igen, erre lehet vállalni kötelezettséget, mert megvan rá az előirányzat; aztán ott van mellette a másik kulcsfigura, az ellenjegyző, akinek az engedélyével lehet közpénzeket felhasználni, és végül így történik az elszámolás. Azt gondolom, nem véletlen talán, hogy Franciaország jóval előkelőbb helyen van a korrupciós listán, mint Magyarország, ez a rendszer nagyon figyelemreméltó, ajánlom a tisztelt kormány figyelmébe, hiszen a belső ellenőrzésről van egy 2003-as kormányrendelet, ami igen gyengére sikerült szakmai szempontból. Tehát ha ezt esetleg majd újrafogalmazzák, akkor ezt vegyék figyelembe, annál is inkább, mert talán széles körben nem ismert, hogy a magyar államháztartás annak idején, a XIX. század második felében francia mintára épült ki. Aztán az idő változott, sok minden történt azóta, most már elég eklektikus az államháztartási rendszerünk; és ez a harmadik gondolatom, amiről még beszélni akarok.

Behozza és meg is említi a törvénytervezet és más jogszabályok is már a sztenderdeket, tehát az ellenőrzési sztenderdeket, a számviteli törvény meg a számviteli sztenderdeket, tehát az angolszász szemlélet, az angolszász gyakorlat jön be a magyar pénzügyi jogba, a magyar számviteli jogrendszerbe, az idők változása hozza magával, de ettől válik eklektikussá az egész jogrendszerünk. Kérem, a sztenderd nem jogszabály, a sztenderd egy útmutató, egy ajánlás, egy kívánatos norma. Azt mondja az angol, hogy a szokásjog alapján nem írják elő jogszabályok, hogy mit kell csinálni speciel ezen a területen, hanem a good practice vagy a best practice, a legjobb gyakorlat szerint csináljátok így, mert ez nekünk jól sikerült, és akkor ez elterjed, és ebből lesz a sztenderd. A magyar jog nem tud megbirkózni ezekkel az angolszász befolyásokkal, és beépíti a jogszabályokba, ettől lesz eklektikus és meglehetősen áttekinthetetlen, és a belső ellenőrzés fejezetében írja ez a törvénytervezet, hogy a nemzetközi sztenderdeket vegye figyelembe a belső ellenőr. Ez a 63. §.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetközi sztenderdekkel összhangban levő fejlesztés, és a többi - nem olvasom végig ezt a hat sorból álló mondatot -, annyira elrugaszkodott ez a jókívánság az élettől, az a szerencsétlen belső ellenőr valamelyik központi költségvetési szervnél majd ezeket fogja nézegetni? Egyébként a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a honlapján megtalálhatók ezek a sztenderdek, méghozzá angol nyelven is, egy eléggé mechanikus fordításban egyébként, de hol vagyunk mi ettől? Minek írunk le olyanokat, aminek semmi köze a létező magyar gyakorlathoz? Először ezeket meg kellene ismerni, egyáltalán annak a szokásjognak a természetét, amely teljesen más, mint a kontinentális jog. A magyar közpénzügyi jogalkotás alapvetően német mintára vagy német-francia mintára, tehát kontinentális alapon alakult ki, és ezt összeházasítani nagyon nehéz az angolszász gyakorlattal, ami nem jogi normákkal, hanem sztenderdekkel vagy szokásjoggal dolgozik. Most ennek egy eklektikus változata épül bele ebbe a törvénybe, és ráadásul, hogy még cifrázzam a dolgokat, ez a COSO rövidítéssel elnevezett Internal Control Systems, amit itt államháztartási kontrollok rendszerének nevez a törvénytervezet készítője - ez amerikai ráadásul. Az amerikai magánszférában használt ez a rendszer, tessék ezt végiggondolni, nem is európai, bár az Egyesült Királyságban is vannak a közszférára alkalmazott belső ellenőrzési sztenderdek, az legalább Európa, még ha angolszász is.

(16.00)

Ez meg Amerika, az amerikai magánvállalatok, a multik ajánlásai, ahol hatalmas apparátusok vannak ezeknél a szervezeteknél, és ott elképzelhető, hogy több tucatnyi fővel működő belső ellenőrzési apparátus ezeket képes megemészteni, mint ahogyan az Európai Unió is alkalmazza ezeket, a főigazgatóságok működési rendjére a Tanács előírta COSO-sztenderdek alkalmazását.

Tehát elnézést kérek, Magyarországon itt és most ilyen kötelezettségeket egy törvénybe beleírni, aki ezt leírta, annak vagy fogalma sincs, hogy mi ez, vagy nem veszi komolyan a törvényalkotást. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu