NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán azért is kellett előterjesztőként csatlakozni néhány képviselőnek, mert egy előterjesztő azért illik, ha itt van, kötelező is, és Lázár János, talán épp álláshalmozása, polgármesteri elfoglaltsága miatt nem ért rá meghallgatni az elhangzott válaszokat az előterjesztésére, és talán ezért is nem tudja pontosítani az általam elmondottakat, amelyek nem egészen felelnek a valóságnak, pontosítanom kell, mert én a hirado.hu cikkét idéztem, miszerint költségtérítési rekorder 18 millió forintos összeggel.

Valójában, utánanéztem, 18,2 millió forint, de ez csak a 2002-es mandátumszerzésétől a 2005. év végéig, a ciklusból még hátravolt majdnem fél év, erre nem terjedt ki az összefoglaló. Tehát, látva egyébként a pontos tendenciát, hogy folyamatosan nagyobb összeget vett föl évről évre, ez alapján egyértelműen látható, hogy tulajdonképpen 20 millió forint fölött van nyilvánvalóan, 21 millió forint körül az a rekord-költségtérítés, amit Lázár János fölvett már az első ciklusában, és hét felszólalását nézve ez azt jelenti, hogy csak a költségtérítés felszólalásonként 3 millió forint, amire Lázár János igényt tartott. Természetesen a tiszteletdíja és a javadalmazása az ezen felül járt, és az még jóval nagyobb, mint a felszólalásonkénti 3 millió forintos költség, amit ő ilyen értelemben, nem mondom, hogy leszámlázott az Országgyűlésnek, mert számla nélkül vette föl természetesen ezeket.

De azért hogy néhány keresetlen szót intézzek úgy általában a fideszesekhez is, jellemző, nemcsak ő álláshalmozó, de most is, mint mindig, a képviselőiknek 10 százaléka sincs jelen ezen a vitán. Tudom, mondhatják, hogy a jobbikosok sincsenek itt mindannyian, nekünk azért több mint 20 százalékunk jelen van. Azonkívül nem a mi felelősségünk (Derültség és moraj a Fidesz soraiban.), mert nem mi fogadjuk el azokat a teljesíthetetlen hosszúságú napirendeket (Kontur Pál: Hol a feleséged? Hol az asszony?), amelyeket önök itt rendszeresen megszavaznak, még egyébként Kövér Lászlót ülésszak elején kiosztott előterjesztésével szemben is, ami alapján tudtuk tervezni az őszi munkánkat, de végül önök olyan ülésnapokat is beszavaznak, amire korábban más feladatot ütemeztünk elő magunknak.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu