NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ágh Péter azt mondta, hogy nem akar személyeskedni, de azért rögtön utána elmondta, hogy Novák Előd és Dúró Dóra a többet keresők között lesz e szerint a javaslat szerint. Miként érdekes módon azt nem mondta el, hogy a legnagyobb előny Gyurcsány Ferenc részére fog járni ebből a javaslatból, aki annak ellenére, hogy nem vesz részt bizottsági munkában, ugyanakkora tiszteletdíjhoz fog jutni. Tehát a legnagyobb előny őt érinti. Ezt a kettős mércét már megszoktuk. Engem már szólított föl lemondásra ebben a ciklusban, Gyurcsány Ferencet viszont még nem.
Ami Gyopáros Alpár képviselő kijelentését illeti, hogy ez egy tendencia, hogy egyre több házaspár van. Azt kell mondjam, hogy nem. Nem figyelt arra, amit korábban mondtam, és most se figyel, mert kiment. Minden ciklusban volt eddig házaspár az Országgyűlésben, sőt volt olyan ciklus is, hogy egyszerre öt. Most egy ilyen van. Lehet arról is beszélni persze, hogy szeretőket meg lehet-e tűrni, vagy apa-lánya viszony megtűrhető-e, esetleg barátok lehetnek-e, nem tudom, de ezek meglehetősen kívül esnek a józan gondolkodás területén.
Viszont van, ami érdemibb felvetés, a felszólalások száma. Nyilvánvalóan mi se mondtuk azt, és nincs ilyen módosító javaslatunk, hogy azt kell tükrözze a tiszteletdíj. De a társadalom döntő többsége talán egyetért abban, hogy az a Kubatov Gábor vagy az a Meggyes Tamás, aki ebben a ciklusban még egyetlenegyszer sem szólt hozzá, igenis, nem méltó a tiszteletdíjára. Azt gondolom, lehet sarkítani, lehet azt mondani, hogy akinek hét felszólalása volt és 21 millió forintot számla nélkül költségtérítésként fölvett, azért az mégiscsak túlzás, és az ne akarjon most abban a színben tetszelegni, hogy majd ő rendet tesz az eddigi mutyivilág helyett.
Ami Ivády Gábor felvetését illeti, lassan talán válaszolni tudunk arra is: egyet tudok érteni azzal a felvetésével, amit egyébként már korábban is megfogalmazott, hogy vessünk véget annak a gyakorlatnak, hogy szabad kőművesnek lenni például itt az országgyűlési képviselők között. Nyitottak vagyunk erre a kérdésre. Mi kezdetben első lépésként a politikusi álláshalmozást tiltjuk, hogy közpénzből látnak el úgy feladatot, hogy valójában nincs semmi munka mögötte. Általában a civil életben, a gazdasági életben nem tűrik meg sokáig azt a munkavállalót, aki ott nem végez semmit; a politikában viszont igen, ezért fontosabb itt ennek a bevezetése.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés