VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési fegyelem és a pénzügyi fegyelem kapcsán elmondható, hogy szerte Európában ezekben a napokban, főként az EU-csúcs kapcsán, mindenki arról beszél, hogy mennyire fontos a költségvetési fegyelem, sőt, a magyar kormányzat is ezzel az állásponttal áll oda az uniós tárgyalásokhoz, hogy a költségvetési fegyelem az európai gazdaság összeomlásának a megakadályozásában az egyik legfontosabb eszköz.
Ha megnézzük ezt a törvénytervezetet, hogy miért is von el jogokat a parlamenttől, és miért ad több jogot a kormányzatnak, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a költségvetési fegyelmet a kormányzat nem tudta tartani az idei évben, és valószínűleg nem tudja majd tartani a következő esztendőben sem, hiszen a makroszámok miatt eleve halva született a 2012-es költségvetés. S habár kifelé azt mondjuk, hogy a költségvetési fegyelem milyen fontos, mennyire szükség van erre, majd itthon azért, hogy a költségvetési fegyelmezetlenségünknek ne legyenek retorziói, és nagyon könnyen tudjon a kormány korrigálgatni a költségvetésen, amit - ezerszer is hangsúlyoznom kell - eleve rosszul tervezett meg, ezért hát az államháztartási törvényen változtat.
Úgy érzem, hogy az a kettős beszéd, ami jellemzi Magyarországot, főképpen a Fideszt nagyon sok témában, az a költségvetési fegyelem kapcsán is nyilvánvalóvá válik. A költségvetési fegyelemhez ragaszkodni kell, ehhez pedig a parlamentnek adandó költségvetés meghozatalával kapcsolatos jogokból engedni nem lehet, hiszen ez a fegyelem egyik alapja.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés