VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy Csaba képviselőtársam itt beszél szocialista csontvázakról. Hát, amit önök itt hagynak majd maguk után itt az uralkodásuk végén, az nem egy szekrényben lévő csontvázhalmaz, hanem egy komplett zombihadsereg, kérem. Ezt azért mondom, merthogy folyamatosan olyan szabályokat hoznak, amik majd az elkövetkezendő kormányoknak a kezét nemhogy megkötik, nemhogy csontvázak lesznek, amiket vissza kell tuszkolni vagy valahogy el kell tüntetni, hanem konkrétan amit az átmeneti törvények kapcsán beadtak, hogy lesznek még plusz extraadók, ha a végtörlesztés és az egyéb turpisságok, amiket önök csináltak, nem mennek át a bíróságokon, most konkrétan amit meg csinálnak az egykulcsos adó bebetonozásával, az egyszerűen a demokráciának a szemberöhögése. Elnézést, de önök azáltal, hogy bebetonozzák az egykulcsos adórendszert, a saját bukásukat, a saját koporsójukat fogják most bebetonozni!

Miért mondom én ezt, kérem? Jelenleg is - ez kimutatható statisztikailag - a magyar jövedelmek 70 százaléka a társadalom 30 százalékánál landol. Scheiring képviselőtársam már elmondta azt, hogy a magyar társadalom egy egyenlőségre törekvő társadalom. Azok a társadalmi feszültségek, amiket itt az egykulcsos adó kelt, a jövő évben, mivel most, 2012-től elvesztik majd az adójóváírást, miközben majd a szuperbruttó kivezetésével a felsőknek meg még jobb lesz, tovább nyílik a szociális olló, a társadalmi különbségek még inkább növekedni fognak, ezáltal még nagyobb lesz a társadalmi frusztráció az emberekben, és önöket, kérem, el fogják kergetni. Ez abszurd. Ha viszont magukra szabták úgy a választási rendszert, hogy még ha el is akarná önöket kergetni a nép, akkor is 50 százalékos kormányzással nem lehet egyszerűen kormányozni - hiszen itt az egykulcsos adót bebetonozzák, a Költségvetési Tanács pedig bármikor azt mondhatja, hogy a nem fideszes költségvetések nem mennek át rajta -, kérem szépen, ez az, amire én azt mondom, hogy zombihadsereg, hiszen ezzel a hagyatékkal nagyon nehéz együtt élni egy következő kormányzatnak, ami nem fideszes.

Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu