Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak arra az egyszerű kérdésre keresem a választ, hogy ha ennyire jól pörög a kormányzati rulett, akkor hogy lehet az, hogy január 1-jével az emberek mintegy 80 százalékának a nettó fizetése csökkenhetett, tehát erre volt egyáltalán jogi lehetőség. Hogy önök 2002-ben mekkora élharcosok voltak, nem akarom taglalni, egy kicsit megszépíti az emlékezet a történelmet, ugyanis 2002 Magyarország multik általi leigázásának egyik csúcséve volt, ha csak az épülő bevásárlóközpontok számát, az idetelepülő és a magyar gazdaságnak nem feltétlenül csak hasznot hozó multik számát és az idevonzott tőkét nézzük meg, akkor ez tökéletesen kiderül.

De hogyan lehetne elérni azt a pénzügyi stabilitást, amit önnel együtt én is nagyon szeretnék elérni? Remélem, hogy efelől nincs kétsége senkinek. Egyrészt egy olyan, termelést támogató adórendszerre lenne szükség, mely egyáltalán nincs átfedésben az úgynevezett egykulcsossal. Ha egy pályakezdő ma itthon akar maradni - és mint említettem, nettóban még lehet, hogy önök miatt kevesebbet is vitt haza január 1-jétől, mint azt megelőzően -, akkor legalábbis egy negatívadó-szerű vívmányt kéne számára biztosítani, hogy ha nem tudja a családi adókedvezményt igénybe venni - mivel mondjuk, még nincs három gyermeke -, akkor ezt jóváírás formájában eltehesse. Ez egypár milliárdos tétel lehetne, mégis nagyon jó, gesztus értékű üzenet azok számára, akik itthon akarnak maradni.

És hogy folytassuk a sort, az idősebbeket sem kellene kiábrándítani. Én megrettenek akkor, amikor azt mondják, hogy a nyugdíjrendszert önök rendbe rakták vagy egyáltalán elkezdték rendbe rakni. Amíg az elöregedési folyamatokkal nem tudnak mit kezdeni, amíg a kivándorlás önök alatt folyamatosan gyorsul, mert a KSH statisztikái ezt mutatják, de az orvosok és a rezidensek életszerű példái is ezt mutatják, addig ne beszéljenek nekünk a megoldás elkezdéséről, hiszen egy elöregedő társadalom esetében akarják csak a járulékbefizetésekből fedezni a juttatásokat, ami lehetetlen. Nem számolnak a cigányság és a roncstársadalom robbanásszerű növekedésével, a rendszer nem tervezhető, a rendszer nem fenntartható, és ma is minden harmadik nyugdíjforintot hitelből, adósságból fizetnek. Ne beszéljenek nekünk megoldásokról addig, amíg ezekre a kérdésekre nem tudnak válaszolni!

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu